
Erősödésben áll meg a forint az euróhoz képest
A forint bár a napi csúcsáról visszakorrigált, így is erősödésel jár az euróval szemben. Közel félegységnyit javítva, 388,85-nél fejezi be a napot.

A dollár is megállni látszik
Estére már az USD/HUF árfolyamában sem látszik nagy mozgás: a váltás 333,95-nél mozog.

Az euróhoz képest nem volt elmozdulás az elmúlt órában.

Oldalazik a forint
Ahogy haladunk bele az estébe, úgy kövül be a forint árfolyama: az euróval szemben már 388,9 környékén oldalazik a váltás.

Elillant a forint ereje
Bár késő délután kezdett erősödni a forint az euróval szemben, estére elfogyott a lendület: az árfolyam a napi csúcsot jelentő 388,35 közeléből már 389 fölé jött vissza.

A dollárhoz képest pedig már gyengülésben is van a magyar deviza: 333,8 felett jár a váltás.

Schnabel megszólalt az euró jövőjéről – nem várt választ adott
Az Európai Központi Bank igazgatósági tagja, Isabel Schnabel szerint az euró nemzetközi szerepe továbbra is erős, de az intézmény célja, hogy ezt még inkább megerősítse.

Napi csúcsánál a forint
A forint továbbra is 389 alatt van az euróhoz képest, ami másféléves csúcs közeli szintet jelent: az árfolyam már 388,5-ig jött le, ami már csak egy egységnyire van a fontos sávtól.

A dollárhoz képest 333,38-nál jár az árfolyam, de itt inkább a nyitószinthez korrigál vissza.

Dollármilliárdos mentőcsomag ellenére is szakad a valuta, hiába a láncfűrészes rendcsinálás
Az amerikai pénzügyminisztérium és az argentin központi bank 20 milliárd dolláros devizacsere-megállapodást írt alá, ami jelentős bizalmi szavazatnak tekinthető Javier Milei elnök számára a közelgő időközi választások előtt – írta meg a Bloomberg.

333 közelében a dollár
A dollár több mint egy egységet gyengült délután a forinttal szemben, árfolyama 333 közelében áll.

Erősödik a forint
Délután a forint a 388,5-ös szintig erősödött az euróval szemben, ez közel egy egységet jelent.

Nincsenek nagy mozgások a forintpiacon
A forint piacán nincsenek nagy mozgások,
- az euró 389 és 390,
- a dollár 333,1 és 334,5 között mozog.

Varga Mihály szerint napirendre kerülhet az euróbevezetés kérdése
A Magyar Nemzeti Bank elmúlt félévben folytatott kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz - mondta Varga Mihály jegybankelnök az Országgyűlés Gazdasági bizottságának hétfői ülésén. Többek között arról is beszélt, hogy ha az euróbevezetés feltételei teljesülnek, akkor napirendre kerülhet a kérdés.

Kicsit gyengül a forint
A forint az euróval szemben a 390-es szint alatt forog: mintegy 0,4 egységgel (0,1 százalék) gyengébb mint az előző kereskedési nap végén.

390 felé tart a forint
A forint az euróval szemben kis mértékben gyengült délelőtt, de még nincs egyértelmű iránya a kereskedésnek.

Keresi az irányt a forint
Keresi az irányt a forint,
- az euró 389,5
- a dollár pedig 334 forint körül mozog.

Zuhannak az energiaárak és ez húzza magával a termelői árakat Németországban
Németországban lassult a termelői árak csökkenése szeptemberben havi és éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői közlése szerint. A termelői árak csökkenését elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta.

334 felett a dollár
A dollár árfolyama 334 felett jár, miközben korábban 333,2-is erősödött a forint.

Nem változtatott a kamaton a kínai jegybank
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az éves és az ötéves kamat szintjén hétfőn, így azok az ötödik egymást követő hónapban maradtak rekordalacsony szinten.

Egyre lassul a kínai növekedés
Az elemzők által vártnál némileg nagyobb ütemben nőtt Kína gazdasági teljesítménye éves összevetésben az idei harmadik negyedévben, de a bővülés lassult a második negyedévihez képest - közölte a statisztikai hivatal hétfőn.

Közeledik a budapesti békecsúcs - Merre indul a forint?
A forint az euróval szemben a 389-es szint magasságában indította a hetet, míg a dollár gyengül a hazai devizával szemben, reggel 333,6 körül forog.


Az euró eközben 0,12 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben.

A piacok figyelme ma nemcsak a háború esetleges diplomáciai fordulataira irányul, hanem több, a nemzetközi pénzügyi stabilitást érintő hírre is.
Az Egyesült Államokban három kisebb bank pénzügyi problémáiról érkeztek hírek pénteken, de a szakértők szerint a potenciális veszteségek mértéke egyelőre nem utal rendszerszintű kockázatra.
Emellett az amerikai–kínai vámháború is a befektetői bizalom egyik fő tényezője maradt: Donald Trump amerikai elnök másfél hete jelentette be, hogy november elsejétől 100 százalékos extra vámot vet ki minden kínai termékre. Bár azóta némileg csillapodott a feszültség, az intézkedés hatálybalépésének közeledtével ismét nőhet a piaci bizonytalanság.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Franciaország és Spanyolország keresztbe tesz az európai autólobbinak: ragaszkodnak a 2035-ös tiltáshoz
Miközben az iparági szereplők a feltételek lazítását akarják elérni.
17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi támogatások emelésére
Egy új határozat részletezi a többletforrások felhasználását.
Lavrov kemény üzenetet küldött: Oroszország elutasítja a tűzszüneti terveket
Az orosz külügyminiszter lesöpörte az asztalról a javaslatokat.
Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert
Nagyon komoly szigorításokat vállal a magyar kabinet a büdzsé miatt.
Megjelent a jogszabálytervezet: így változhatnak tovább az Otthon Start szabályai
Az este társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján tovább csiszolnák az Otthon Start feltételeit. Kiderül, hogyan is lehet adóstárs az igénylő testvére, milyen feltételekke
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!