Deviza

2011. március 02. 20:42 | Portfolio

Már nem játszik a forint gyengülésére a svéd bank

Négy hónapja nem látott csúcsra száguldott a forint a zloty ellenében. Persze mindehhez szükség volt a lengyel fizetőeszköz általános gyengélkedésére, ami a lengyel jegybank mai kamatdöntésével hozható összefüggésbe. A PLN/HUF kurzusa egészen odáig süllyedt, hogy elérte a svéd SEB Bank által még februárban kiadott, a forint gyengülésére játszó pozíció veszteségminimalizáló szintjét.

2011. március 02. 18:11 | Portfolio

"Elsőre elmaradt az elsöprő siker" - Emelkedtek a kötvényhozamok

A kormány intézkedéscsomagjának bejelentése nem járt átütő erejű hatással az állampapírok másodlagos piacán, miután a bejelentések megítélése igen vegyes a piaci szereplők körében - fejtette ki a Portfolio.hu-nak nyilatkozó állampapírkereskedő. Meglátása szerint a külföldi szakértőket nem teljesen győzte meg a csomag és újabb konkrétumok hiányában a kötvényhozamok sem tudnak kitörni a szűk sávból.

2011. március 02. 16:56 | Portfolio

Új csúcsra készül a forint

Jelentős dollárgyengülés volt ma megfigyelhető főként az euróval szemben, miközben a forint határozott erősödést mutatott a tegnapi 1% körüli gyengülés után. Ezek miatt a dollárral szemben kiváló teljesítményt mutatott ma a forint és egyhavi csúcsra ért, de nagyon közel van a négyhónapos csúcs elérése is.

2011. március 02. 16:31 | Portfolio

Hatalmas magyar államadósság - Hogy jutottunk el idáig?

Az államadósság elleni küzdelem jegyében hirdette meg tegnap a Széll Kálmán nevét viselő közép távú költségvetési kiigazító és reformprogramját a kormány, amelynek bevezetőjében az államadósság múltbeli alakulását, a jelenlegi helyzethez vezető okokat is bemutatja. A GKI Gazdaságkutató Zrt. is készített egy rövid történeti áttekintést, amely az elmúlt két étvized alapján szakaszokra bontja a magyar államadósság alakulását. Az alábbiakban ezt az áttekintést tesszük közzé.

2011. március 02. 14:15 | Portfolio

Profitvadászok a devizapiacon

Emberek ezrei vágnak bele a devizapiaci kereskedésbe azzal a vággyal, hogy belevessék magukat a devizapiac profit tengerébe. A piaci mozgások hatására naponta dollár trilliók cserélnek gazdát, ami annyi pénz, hogy a legmerészebb álmok szövögetésére ad alkalmat. Mi az oka, hogy a kezdeti lelkesedést gyakran csalódás követi és az álmok szertefoszlanak?

2011. március 02. 14:03 | Portfolio

Ledolgozta tegnapi veszteségét a forint

Reggel óta látványos erősödést mutat a forint, az euróval szembeni árfolyama visszaereszkedett a 271-es szint közelébe. A hazai fizetőeszköz kurzusa így jelenleg már ott tartózkodik, ahol a tegnapi kormányzati intézkedéscsomag bejelentése előtt mozgott, vagyis a forint szinte teljes egészében ledolgozta tegnap elszenvedett leértékelődését.

2011. március 02. 09:50 | Portfolio

"Pont a történet hiányzik a keretből"

A piaci szereplők a teljes forgatókönyvre számítottak, részben ezért gyengült a forint 270 környékéről 273-ig - foglalja össze a tegnapi eseményeket napi kommentárjában Kerékgyártó Imre, a Commerzbank osztályvezető-helyettese.

2011. március 02. 08:22 | Portfolio

Újra gyengüléssel kezd a forint

A hajnali minimális erősödés után - akárcsak tegnap - gyengülést mutat a forint a reggeli kereskedésben. Az euróval szembeni jegyzések a 273 feletti tartományba ugrottak, amely múlt csütörtök óta a leggyengébb forintot jelenti.

2011. március 01. 16:47 | Portfolio

Gyengült a forint a bejelentésekre - Merre tovább?

A reggeli 270 körüli szinthez képest közel 1%-os forintgyengülés következett be délelőtt az euróval szemben a kedvező külpiaci hangulat ellenére jórészt amiatt, mert a felfokozott várakozásokhoz képest érdemi pozitív tartalmat nem olvasott ki a piac a ma közzétett magyar kormányzati intézkedésekből, illetve a csomaggal kapcsolatban a megvalósítási kockázatok jelentősek. Nagy kiábrándulásról nem beszélhetünk, inkább a várakozásokkal nagyjából összhangban lévő (méretében kissé nagyobb csomag kapcsán) bejelentések utáni profitrealizálásról, a tipikus "vedd a pletykára, add el a hírre" magatartás jegyében.

2011. március 01. 11:18 | Portfolio

Érzékelhetően gyengül a forint (2.)

A reggeli kereskedés elindulása óta érzékelhető gyengülés bontakozott ki a forint piacán. Az euróval szembeni jegyzések a 272-es szint felett is jártak a korábbi 270 alatt szintről. A hazai fizetőeszköz gyenge teljesítményével azonban nincs egyedül a régióban.

2011. március 01. 10:42 | Portfolio

Frankárfolyam: "lehet ez még jobb is"

Az erősödő forintnak és a piacok megnyugvásából eredő enyhe CHF gyengülésnek köszönhetően újra a 210-es szint alatt van reggel a devizahitelesek "kedvenc" devizapárja. Ha minden így folytatódik, lehet ez még jobb is - írja reggeli piaci kommentárjában Bámli Károly, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2011. február 28. 17:10 | Portfolio

Terv felett adott el kincstárjegyeket az ÁKK

A mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 6 hetes futamidejű likviditási diszkontkincstárjegy aukción (D110420) összesen 150,7 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges forgalmazók. Az intenzív vételi érdeklődést látva az Államadósság Kezelő Központ 60 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét.

2011. február 28. 16:50 | Portfolio

Őrzi egyhetes csúcsát a forint a holnapi bejelentések előtt

A ma délelőtti intenzív erősödést késő délutánig is meg tudta őrizni a forint: így az euróval szembeni kurzus a 270-es szint közvetlen közelében várja a holnapi kormányzati bejelentéseket. A forint erősödésével párhuzamosan határozott hozamcsökkenés bontakozott ki az állampapírok másodpiacán.

2011. február 28. 14:52 | Portfolio

Egyhetes csúcsra kúszott ma a forint

A reggeli minimális erősödést követően, a javuló nemzetközi befektetői hangulatban határozott forinterősödést láthattunk kora délutánig, a fél háromkor érkezett amerikai makroadatok (érdemi külföldi reakció hiányában) pedig nem változtattak ezen a képen.

2011. február 28. 10:20 | Portfolio

Várakozás dominálja a forint piacát

A forint piacát ez a várakozás dominálja, és úgy tűnik, pozitív fejleményekre számítanak a szereplők - írja napi piaci kommentárjában Kerékgyártó Imre, a Commerzbank osztályvezető-helyettese.

2011. február 28. 09:05 | Portfolio

Enyhe erősödéssel kezdett a forint - Lesz mire figyelni

A hétvégi közel-keleti események megnyugtatónak továbbra sem nevezhetők, de a helyzet további jelentős romlása sem mutatkozik a feszültséggel sújtott országokban. Emiatt a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon semleges közeli helyzetben indult a kereskedés hajnalban és ma reggelig érdemi változás nem is látszott. A forint mindezek mellett minimális erősödéssel kezdte a hetet az euróval szemben.

2011. február 25. 17:30 | Portfolio

Jóval 210 felett búcsúzik a frank

Több hónapig tartó fokozott részvénypiaci optimizmus után ez a hét az első valamire való korrekciót hozta a fejlett piacokon, amely a devizapiacokon is fokozottan éreztette hatását. A közel-keleti feszültség nyomán új erőre kapott a svájci frank, eközben a romló befektetői hangulat miatt a forint intenzív gyengülést mutatott a hét közepéig. Mindezek miatt a svájci frankkal szemben újra tartósan 210 feletti árfolyam alakult ki.