Deviza

2010. december 02. 13:13 | Portfolio

Spanyol megkönnyebbülés: sikeres volt a mai kötvényaukció

Bőven volt kereslet a spanyol államkötvényekre a mai aukción. A három éves lejáratú kötvényekből 2,5 milliárd euró összegben értékesített a kibocsátó, viszont jóval magasabb hozamok mellett. A csütörtöki volt az első spanyol állampapír-aukció az ír mentőcsomag bejelentése óta, ami azért is várt esemény volt, mert már az írek kimentésével egy időben felröppent, hogy a portugálok és a spanyolok is mentőcsomagra szorulnának.

2010. december 02. 11:34 | Portfolio

Terv felett tudott eladni kötvényeket az ÁKK! (2.)

A borongós hét eleji előjelek ellenére intenzív vételi érdeklődés mutatkozott a három mai államkötvény aukción, így a tervezett 40 milliárd helyett 51 milliárd forintnyi papírt tudott értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ. A tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest 2-10 bázispontos hozamcsökkenés alakult ki a mai átlaghozamok alapján, míg a két héttel ezelőtti kibocsátási szintekhez képest így is igen jelentős, 76-94 bázispontos hozamugrás látszik. Kedvező (üzenetű a befektetői érdeklődés szempontjából), mindhárom kötvénysorozat esetén intenzív volt a vételi érdeklődés ilyen bizonytalan nemzetközi és hazai befektetői környezetben is, így mindhárom papír esetén meg tudta emelni a kibocsátott mennyiséget a meghirdetetthez képest az adósságkezelő. Az aukciós átlaghozam mindhárom sorozat esetében 2009 szeptembere óta a legmagasabb lett.

2010. december 02. 10:31 | Portfolio

Jól sikerülhetnek a mai aukciók - a külföld mozgatja a forintot

A javuló nemzetközi befektetői környezet, illetve a tegnapi kedvező lengyel aukció sikeres mai Magyar államkötvény aukciók esélyét növeli - mutat rá mai kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank Treasury sales munkatársa.

2010. december 02. 08:28 | Portfolio

Egyre duzzad a forint ereje - izgalmas nap elé nézünk

A szerdai jelentős nemzetközi befektetői hangulatjavulás mellett mérsékelten erősödni tudott a forint a főbb devizákkal szemben és ma reggel is ennek folytatódása látható. Az euróval szemben így múlt péntek óta a legerősebb szintre küzdötte fel magát a magyar fizetőeszköz. A kedvező külpiaci környezet növeli a mai sikeres magyar államkötvény aukciók esélyét, de továbbra is kérdéses, hogy a javuló külpiaci hangulat mennyire tud tartós maradni. Ebben meghatározó jelentőségű lesznek a ma délutáni európai központi banki kamatdöntéssel párhuzamosan megjelenő egyéb monetáris politikai döntések.

2010. december 01. 17:24 | Portfolio

Kitartott a forint ereje - holnap nagy izgalmak lesznek

A mai nap legnagyobb részében kitartott a forint ereje köszönhetően a nemzetközi hangulat érezhető javulásának, de továbbra is nagy kérdés, hogy az eurózóna adósságválságában ez a mai nyugodtabb periódus meddig tart. A holnapi európai központi banki jelzések kulcsfontosságúak lesznek. Magyar esetben ezeken kívül még az államkötvény aukciók eredményei is nagy izgalmat jelentenek.

2010. december 01. 10:26 | Portfolio

Magára talált a forint - Külső okok miatt

A forint magára találása érzékelhető tegnap délután óta, de ez a külföldi piaci mozgásokból következik - írja ma reggeli piaci kommentárjában Karsai Péter. A Commerzbank Zrt. Treasury Sales munkatársa felhívja a figyelmet arra, hogy Belgiumot is egyre gyakrabban emlegetik az adósságproblémával rendelkező Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország mellett.

2010. december 01. 08:28 | Portfolio

Jelentős erősödésen van túl a forint - hogyan tovább?

A keddi nap második felében a kissé enyhülő nemzetközi feszültség mellett, illetve a megelőző napok határozott gyengülése után jelentősen erősödött a forint: az euróval szembeni jegyzések a napközben megközelített 285-ös szintről estére 280,50-281-ig estek. Mivel tegnap késő este az S&P leminősítési lépést helyezett kilátásba Portugália esetén és a dél-európai országok megítélése, illetve államkötvényeik hozamszintje továbbra sem mutat nagy javulást, így kérdéses a tartós hangulatjavulás esélye az eurózónában, így a forint "ereje" is.

2010. november 30. 15:09 | Portfolio

Mire rángatják a forintot és merre tovább?

Alapvetően a nemzetközi devizapiaci kilengések miatt hullámzik a forint árfolyama a bankközi piacon, nem a magyar gazdaságpolitikai fejlemények miatt - jelezték budapesti devizakereskedők a Portfolio.hu-nak. Amennyiben a spanyolok adósságtörlesztésével kapcsolatos kockázatok tovább emelkednek és megmentésre szorulnának, akkor a piaci feszültségek miatt könnyen "elszállhatna" a forint is a gyenge irányba - mondja az egyik kereskedő. Azzal egyetértenek a piacon, hogy a magyar kormány és a jegybank közötti egyre látványosabb szembenállás biztosan aggaszthatja a befektetőket, de egyelőre komolyabb eladások emiatt még nem következtek be. Eközben folytatódott a magyar állampapírhozamok látványos emelkedése.

2010. november 30. 14:42 | Portfolio

Elképesztő módon drágul a svájci frank!

Az elmúlt hetekben félelmetes sebességbe kapcsolt a svájci frank erősödése: az alpesi deviza ereje (a keddi kereskedésben is) leginkább az euróval szemben mutatkozik meg. A frank ereje ezúttal egyértelműen az európai adósságválságból táplálkozik, az aggódó befektetők ugyanis a biztonságos devizába menekülnek. Eközben 1-2 egyedi tényezőről sem szabad megfeledkeznünk.

2010. november 30. 12:16 | Portfolio

Nem tudta eladni az összes kincstárjegyet az ÁKK!

Az igen negatív nemzetközi befektetői hangulat, a magyar magánnyugdíjpénztári szektor vevői oldalról való kiesése és a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos bizonytalanság együttesen oda vezetett, hogy ma terv alatt tudott csak eladni 3 hónapos diszkontkincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ. Már a múlt heti DKJ-aukciókon is szokatlanul gyenge volt a kereslet. Az aukciós átlaghozam a tegnap megemelt magyar jegybanki alapkamatnál is érdemben magasabb lett, ami további kamatemelés beárazásának piaci jele.

2010. november 30. 11:59 | Portfolio

Továbbra is borongós a hangulat - 220 közelében a frank!

A dél-európai államok országkockázati mutatószámai ma tovább ugrottak az igen negatív befektetői hangulatban, így hanyatlott az euró és csökkentek a részvényindexek. A svájci frank folytatta szárnyalását az euróval szemben a magyarországi devizahitelesek legnagyobb bánatára, így a frank/forint jegyzések átmenetileg a 220-as szintet is megközelítették. Délhez közeledve kissé enyhült a piaci feszültség, de kérdéses, hogy tud-e tartós hangulati fordulat kibontakozni a nyugat-európai piacokon.

2010. november 30. 11:15 | Portfolio

Vészesen közeleg a 220-as frankárfolyam

Aggasztóan gyengül a forint a frankkal szemben, már a 219-es szint is elesett, vészesen közeleg a 220-as árfolyam - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2010. november 29. 21:00 | Portfolio

Szeptember közepe óta nem volt ilyen drága a svájci frank

Ma bő 1%-os gyengüléssel újabb kéthónapos mélypontra került a forint az euróval szemben elsősorban az igen kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt. Bár a magyar jegybank a piac nagyobb része számára váratlan kamatemelésről döntött és további hasonló, lépéseket is kilátásba helyezett, ez sem tudta megállítani a lejtőn a fizetőeszközt. A befektetőket az elmúlt hetek kormányzati lépései után ma az a hír bizonytalaníthatta el, hogy a kormány arra törekszik: jövőre megemelje a jegybank számára elsődleges fontosságú inflációs célt. Ez alacsonyabb kamatok és gyengébb forint, illetve nem túl komoly közép távú euróbevezetési szándékok irányába mutat.

2010. november 29. 15:10 | Portfolio

282 felett a forint!

Hirtelen erősödéssel reagált a forint a Magyar Nemzeti Bank kettő órakor megjelent döntésére, melynek értelmében 25 bázisponttal 5,5%-ra emelte az alapkamatot. Az euróval szembeni jegyzések délután azonban csaknem a 283 szint fölé emelkedtek.

2010. november 29. 13:45 | Portfolio

Újra 280 felett az EURHUF - Technikai elemzés

Pénteken a 278,8 forintos ellenállás áttörésével újabb lendületet kapott a forint gyengülése, így hétfőn a vártnak megfelelően folytatódott a tendencia. Cikkünkben foglalkozunk a forint árfolyamának várható alakulásával az euróval és a svájci frankkal szemben, továbbá az EURUSD grafikonjával.

2010. november 29. 11:59 | Portfolio

Újabb esés indult! - Nem segít az ír csomag sem?

A délelőtt első felében mérsékelt optimizmus jellemezte az európai piacokat, a részvényindexek mintegy 1%-os emelkedést mutattak, az euró pedig erősödni tudott a dollárral szemben. A délelőtt második felében - akár csak egy héttel ezelőtt - hirtelen hangulati fordulat kezdődött. A jelek szerint nem nyugtatja meg (tartósan) a befektetőket az ír mentőcsomag bejelentése, illetve annak részben nyugtató tartalma sem. A dél-európai országokra nehezedő piaci nyomás fontos jele, hogy minden idők legmagasabb szintjére ugrott ma a 10 éves olasz államkötvény német feletti felára.

2010. november 29. 10:23 | Portfolio

Kicsi az esély arra, hogy 210 alá gyengüljön a frank

A délelőtt korai szakaszában a forint enyhe erősödést tudott felmutatni, ami az eurozónára nehezedő nyomás enyhülésének a következménye - foglalja össze a piaci fejleményeket Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2010. november 29. 08:54 | Portfolio

Nem tágít a forint - jön a kamatdöntés

Az óvatosan optimista ma reggeli nemzetközi befektetői hangulat mellett érdemi forinterősödés nem látszik, az euróval szembeni jegyzések továbbra is a 280-as szint közvetlen közelében járnak. Ma délután hozza nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank a friss inflációs jelentés főbb számait és a kamatdöntő ülés eredményeit, ezt megelőzően inkább a kivárás lehet a jellemző a magyar piacon.

2010. november 28. 18:00 | Portfolio

Kétnapos FX tanfolyam - legyen részese a világ legnagyobb piacának!

A Portfolio.hu által szervezett két napos devizatanfolyamon a résztvevők megismerhetik a deviza piacok működését, a devizakereskedés sajátosságait, valamint hasznos kockázatkezelési és kereskedési stratégiákat is elsajátíthatnak oktatóinktól, akik élő kereskedés során demonstrálják az elhangzottakat.

2010. november 26. 17:45 | Portfolio

Kritikus szinten búcsúzik a forint - jelentős hozamugrás

A délelőtti mintegy 1%-os euróval szembeni forintesést egész nap nem tudta ledolgozni a magyar fizetőeszköz, a jegyzések a 280-as szinthez tapadtak. Eközben külföldön is inkább az oldalazó mozgásról szólt a délutáni kereskedés a hétvégi ír bejelentésekkel kapcsolatos kivárás, illetve a rövidített kereskedés miatt "félgőzzel" működő amerikai piacok miatt. A magyar állampapírok másodpiacán ma folytatódott a hozamok ugrása, amely ma jellemzően 30-35 bázispontot tett ki a tegnapi hasonló mértékű változások után.