250 milliárd forintnyi állami ingyenpénzt osztottak ki lakásokra eddig

MTI
2018. október 13. 15:02    
nyomtatás
 
Több mint 90 ezer család részesült összesen 250 milliárd forint családi otthonteremtési támogatásban (CSOK) a juttatás elindulása óta - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten.


Novák Katalin kiemelte: a támogatottak 12 százaléka gyermekét egyedül nevelő szülő. Kitért arra: a már megítélt támogatásoknak köszönhetően csaknem 45 ezer még meg nem született gyermek vállalásáról döntöttek a fiatalok.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke ismertette: a legtöbb támogatást a Közép-Magyarországon élők vehették igénybe. A támogatások 36 százalékát kisvárosi ingatlanokra kérték, 32 százalékát falvakban, községekben, 23 százalékát megyei jogú városokban lévő ingatlanokra, 9 százalékát pedig budapesti otthonokra - mondta.

10+10 millió

Ide kattintva egy helyen minden információ elérhető az új családi otthonteremtési kedvezményről. Választ adunk az egyéni esetekre, körüljárjuk a legfontosabb gyakorlati kérdéseket, segítünk kiigazodni az új CSOK feltételeiben.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium