Beint Brüsszel a babaváró hitelnek? Közzétette a kormány a bizonyítékait

2019. május 14. 17:07    
nyomtatás
 
Nyilvánosságra hozta a kormány azokat a dokumentumokat, amelyek szerint az Európai Bizottság az állami kezességvállalás és kamattámogatás 80%-ra való csökkentését sürgeti a július 1-jén bevezetendő babaváró hitel esetében, és állami támogatási problémának tartja az állampapírok hozamát meghaladó kamattámogatást. Úgy tűnik azonban, hivatalos brüsszeli álláspontról vagy vizsgálatról egyelőre nincs szó. Közben kedd délután újabb közleményt adott ki a Bizottság.


Nyilvánosságra hozott dokumentumok


A kormany.hu-n megjelent dokumentumok az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságával folytatott szakértői szintű telefonos egyeztetések összefoglalóját tartalmazzák, és azt mutatják, hogy az Európai Bizottság több kifogást is emelt a kormány által július 1-jével bevezetni tervezett babaváró hitellel kapcsolatban.

A legutóbbi, május 3-ai telefonkonferencia összefoglalója alapján az Európai Bizottság jelezte, hogy ha javaslata szerint a babaváró hitelhez járó kezességvállalás és kamattámogatás mértéke 100%-ról 80%-ra csökkenne, akkor a hitelfelvevők érdekeltebbé válnának a legjobb piaci ajánlat megkeresésében, így kizárható lenne az előny a bankok szintjén, vagyis a konstrukció nem tartalmazna feléjük állami támogatást.

A magyar fél szakértői szinten, nem hivatalos javaslatként felvetette, hogy a kamat mértékének csökkentése megszüntetné-e a potenciális állami támogatás gyanúját, azaz a jelenlegi kamatszint (öt éves állampapír-hozam 130%-a + 2%) redukálásával eltüntethető-e az előny és az állami támogatás a bankok szintjén.

A Bizottság azt válaszolta, hogy a 100%-os kezességvállalás miatt a konstrukció csak annyira kockázatos a bankok számára, mintha állampapírt vennének, tehát egy a kölcsön futamidejével összevethető lejáratú állampapír hozamát meg nem haladó kamatmérték esetén a kölcsön kamata nem tartalmazna előnyt.

Úgy tűnik egyébként, hogy a babaváró hitellel kapcsolatos kifogásait eddig kizárólag a szakértői egyeztetések szintjén jelezte az Európai Bizottság a magyar kormánynak, hivatalos állásfoglalásról és vizsgálatról egyelőre nincs szó. A EU-s intézmény ugyanis az alábbi közleményt adta ki a hétvégén az Index beszámolója szerint:
A hétvégén több sajtóorgánumban megjelent az a téves értesülés, miszerint az Európai Bizottság megtámadta volna az ún. babaváró hitelprogramot, amelyet nemrég jelentett be a magyar kormány. Ezzel szemben a magyar hatóságok maguk kezdeményeztek egyeztetést az Európai Bizottsággal a hitelprogram kapcsán. A Bizottság a mai napig nem adott ki semmilyen hivatalos állásfoglalást a programról, és vizsgálatot sem indított ez ügyben. Az állami támogatásra alkalmazandó EU-szabályok egyébként nem vonatkoznak a magánszemélyeknek adott támogatásokra, és nem kérdőjelezik meg a magyar kormány örvendetes családpolitikai céljait, hanem az uniós versenypolitika részeként a gazdasági szereplők közötti verseny torzulását hivatottak meggátolni.


Újabb közlemény az EB-től


A Bizottság kedd délután újabb közleményt adott ki a témában:

"A magyar sajtó a napokban kiemelten foglakozott az ún. babaváró hitelprogrammal. Egyes források tévesen azt közölték, hogy az Európai Bizottság "támadja" a programot. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az Európai Bizottság nem kifogásolja, sőt üdvözli a program céljait, azaz a családok támogatását. Ahogy már korábbi közleményünk kiemelte, a magyar kormány kezdeményezett előzetes egyeztetést a tervezett hitelprogramról, de a Bizottság még nem alakított ki hivatalos álláspontot a konstrukcióról.A Bizottság szakértői a magyar hatóságokkal folytatott előzetes párbeszéd keretében igyekeznek kiküszöbölni, hogy a babaváró hiteleket nyújtó bankok - tehát nem a hiteleket felvevő magánszemélyek - tekintetében később aggályok merüljenek fel az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szempontjából. Az előzetes egyeztetések folytathatók, és az Európai Bizottság továbbra is készen áll a konzultációkra, amelyek pontosan arra szolgálnak, hogy elkerülhető legyen egy későbbi formális vizsgálat vagy az, hogy bárki megkérdőjelezhesse a konstrukció jogszerűségét".

Mit kell tudni a programról?


A babaváró program 10 legfontosabb tudnivalója szerintünk:
  • A kölcsönszerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető meg.
  • Kamatmentes és szabad felhasználású a hitel, ingatlanfedezet sem kell hozzá, ugyanis ezt az állam készfizető kezessége "pótolja".
  • A hitel vissza nem térítendő támogatássá alakulhat: a második (a hitelfelvételt követően születő vagy örökbefogadott) gyermek érkezése után az aktuális tartozás 30%-át, a harmadik után az aktuális tartozás 100%-át engedik el, és minden egyes gyermek érkezése után 3 évre felfüggesztik a tartozást.
  • Legfeljebb 10 millió forintig, legfeljebb 20 évre és legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel vehető fel a hitel.
  • Azok a házaspárok igényelhetik, akiknél a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét. Legalább az egyik házasfél legalább 3 éve tb-jogosult vagy felsőoktatási tanulmányokat folytat(ott). Legalább az egyik házastársnak az első házasságában kell élnie, meglévő gyermek nem akadály.
  • A hitelintézetek saját általános belső szabályaik szerint minősíthetik hitelképesnek az igénylőket.
  • A hitelkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül el kell bírálniuk a folyósító hitelintézeteknek.
  • Nem számítható fel díj a kölcsön elbírálásáért, folyósításáért és előtörlesztéséért sem, viszont az államnak évente a fennálló kötelezettség 0,5%-ára rúgó díj jár egy év alatt.
  • A hitel azáltal kamatmentes, hogy az állam (jelenlegi hozamkörnyezet alapján 5% körüli) kamattámogatást nyújt hozzá 5 éves kamatperiódussal.
  • Ha 5 éven belül baba érkezik (akár örökbefogadással), akkor a hitel végig kamatmentes marad, ellenkező esetben vissza kell fizetni a már igénybe vett (a jelenlegi hozamkörnyezet alapján évi 5%-os) kamattámogatást, és megnő a hitel kamata (a jelenlegi hozamkörnyezet alapján legfeljebb közel 8%-ra).


2019.05.14 17:05 Elvesztél az új családtámogatásokban? Itt a mindent összefoglaló táblázat

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Kockázatelemző
Szerkesztő-újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium