Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény

2018. december 3. 16:58    
nyomtatás
 
Az október 1-je után befogadott jelzáloghitel-igénylések esetében már a szigorúbb adósságfék-szabályoknak kell megfelelniük a hitelfelvevőknek. Mivel a hitelfelvétel átfutási ideje jellemzően több hét, a szabályozásnak egyelőre még csak a "részeredményei" látszódnak az MNB ma közzétett októberi, új hitelszerződéseket mutató statisztikáin: 57%-ra nőtt az 5 évnél hosszabb kamatperiódusú lakáshitelek részaránya az új szerződésekben, és a "szokásosnál" lassabban, évi 30%-kal nőttek októberben az új kihelyezések. Az MNB friss betét- és hitelstatisztikáiból szemezgettünk, amelyekből kiderült: elképesztő ütemben adósodnak el a magyar vállalatok.

Lakáshitelt vennél fel? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!




Október 1-jéig a legális nettó jövedelmük 50%-ának (legalább 400 ezer forintos jövedelemnél 60%-ának) megfelelő havi törlesztőrészletig mehettek el a hitelfelvevők, vagyis úgy kellett hitelt felvenni, hogy a vállalt törlesztőrészlet ne legyen magasabb a nettó jövedelem felénél. Október 1-jétől ez az alábbi táblázat szerint változott: kamatperiódustól függően 25%, illetve 35% (magasabb jövedelműeknél 30%, illetve 40%) lett az új arány (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató = JTM) a rövidebb kamatperiódusú hitelek esetében.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Szelektív szigorításról van szó, amely a legalább 10 évig fix kamatozású hiteleket nem érintette, ezért kedvezett a biztonságosabb konstrukciók még erőteljesebb elterjedésének. Az októberi hitelstatisztikák ezt a feltételezést meg is erősítik.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Az új szabályozás ugyanakkor felvetette annak lehetőségét, hogy a hitelfelvevők egy része (akiknél az új korlátok effektívek lesznek) a tervezettnél hosszabb futamidővel, kisebb hitelösszeggel vagy a hitelfelvétel elhalasztásával reagálhat majd új szabályokra. Október elején arra számítottunk, hogy ez legfeljebb a növekedés ütemét vetheti kissé vissza a lakáshitelek piacán, és az októberi adatok ezt mintha igazolnák is: 30%-kal nőtt a lakáshitelek új volumene 2017 októberéhez képest, ami valamivel kisebb növekedési ütem az év eddigi részének 35%-os bővülésénél. Elképzelhető, hogy ennél látványosabb lassulást hoz majd a november-decemberi statisztika, amikor már nagyobb arányban kerülnek aláírási fázisba az október 1-je után igényelt, tehát a szigorúbb szabályozás hatálya alá eső jelzáloghitelek.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Az új szabályozás által nem érintett személyi kölcsönök területén 47%-os emelkedést hozott az új kihelyezések volumenében október hónap, ez még dinamikusabban bővülő piac, mint a lakáshiteleké.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


A lakosság hitelfelvételi kedve nem tart még ott, mint 2008-ban, ahogy az az alábbi ábrán is látható. A lakáshitelek új volumene azonban valahol ott lehet, mint 10 évvel ezelőtt volt. Nagy különbség azonban, hogy sokkal kevesebben, sokkal magasabb nominális összeget vesznek fel most, mint akkor.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Októberben 62 milliárd forinttal vettünk fel több hitelt, mint amennyit törlesztettünk. Ekkora nettó hiteltranzakcióra utoljára 2008 októberében volt példa.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Mivel az egyedi banki ajánlatokban ritkán volt látható drágítás az elmúlt hónapokban, elsősorban a lakáshitelezés kockázati szintjének növekedésére (pl. az alacsonyabb jövedelmű hitelfelvevők arányának emelkedésére) utalhat az, hogy szinte minden kamatperiódusban emelkedett a lakáshitelek átlagos THM-e az elmúlt hónapokban.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


A teljes lakáshitelpiac átlagos kamatának növekedését pedig emellett az okozza, hogy a hitelfelvétel nagyon eltolódott a drágább de biztonságosabb fix kamatozású lakáshitelek irányába. Míg tavaly decemberben 4,01% volt egy átlagos lakáshitel kamata, idén októberben már 4,86%.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Összességében az elmúlt egy évben 4,4%-kal nőtt a lakosság teljes banki hitelállománya, ezen belül a lakáshitel-tőketartozásunk 9,4%-kal emelkedett. Nagyjából a 2015 eleji devizahiteles elszámolás utáni szinten vagyunk a lakosság nominális eladósodottsága szempontjából.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


A lakossági betétek állománya az elmúlt egy évben még nagyobb mértékben, 13%-kal 8625 milliárd forintra nőtt. A látra szóló betétek immár közel a kétharmadát teszik ki a betétekben heverő megtakarításainknak.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


A kamatokban továbbra sincs nyoma annak, hogy a bankok versenyre kelnének a betéteinkért, az éven belül lekötött betétek átlagkamata például most 0,18%.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


A lakosságnál is nagyobb betétfelhalmozó a vállalati szféra: egy év alatt 18%-kal 8386 milliárd forintra nőtt a vállalatok betétállománya. A vállalati hitelállomány az elmúlt negyedévekben megszokottnál is dinamikusabban, csaknem 17%-kal emelkedett az elmúlt egy évben.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Az elmúlt egy évben 965 milliárd forinttal emelkedett tranzakciós alapon a vállalatok hitelállománya, ebből 618 milliárd forintot képviseltek a forinthitelek.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény


Lakáshitelt vennél fel? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Pricing Specialist
Tőzsdei adatszolgáltatás Üzletágvezető
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium