Gazdaság

Orbán: "gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak"

Portfolio
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában a Jegybanktörvény módosításának, illetve a forint árfolyamának kérdésében is kifejtette érdekesnek mondható véleményét.
Orbán előrebocsátotta, hogy a Jegybanktörvény, illetve a forint árfolyamának kérdésében a vitát a szélesebb szakértői gárdára bízza, a véleményét azonban természetesen megosztotta a nyilvánossággal.

Megítélése szerint alapvetően fontos a jegybanki függetlenség intézménye. A jelenlegi, a függetlenséget csorbító javaslattervezet esetében azonban nem Járai Zsigmondról, az MNB elnökéről van szó, hanem arról, hogy a kormány az intézkedéssel egyértelműen a gyengébb forint eléréséért száll síkra.

A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen "ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Orbán leszögezte: "a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak."

********************

Megítélésünk szerint Orbán Viktor néhány alapvető közgazdasági összefüggés felett nagyvonalúan elsiklott, és a nyilatkozatot inkább csak politikai kommunikációra, kampánycélokra használta fel.
koronvavirus
sme kkv csomag laptop
kínai jüan
A lány, aki végrehajtotta a világ egyik legnagyobb hackertámadását, majd ezzel hencegett
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
koronvavirus