Az elmúlt napokban ismét központi témává lépett elő a forint/euró árfolyam alakulása, illetve a jegybank jövő hétfői kamatdöntésének kimenetele. Az inflációs folyamatok, illetve a forint rendkívül erős szintje következtében a piac az elmúlt hetekben kezdetben egy kisebb (25-50 bp-os) kamatcsökkentésre készült fel, az elmúlt napokban azonban egyre többen a korábban gondoltnál nagyobb mértékű (75, vagy akár 100 bp-ot kitevő) kamatcsökkentés lehetőségét sem zárták ki. A forint tegnap másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben, ugyanakkor a kamatcsökkentések latolgatásával párhuzamosan az elmúlt időszakban egyre többen a forint hirtelen bekövetkező jelentős korrekciójának lehetőségét is kiemelték, mintegy "megkongatva a vészharangot". Ki mit mond ennek valószínűségéről? Milyen árfolyamszinten mozoghat a forint az elkövetkezendő néhány hétben, és elképzelhető-e az, hogy a forint egészen az intervenciós sáv erős széléig erősödik? Milyen mértékű lépés várható jövő hétfőn, és összességében mekkora kamatcsökkentés következhet be még az idén? Ezekről kérdeztük Barcza Györgyöt, az ING elemzőjét, Breznay Endrét, a Takarékbank deviza üzletkötőjét és Duronelly Pétert, a Budapest Bank alapkezelőjét. A szakértők véleménye megegyezett abban, hogy nem valószínű középtávon sem, hogy a forint a 250-es, lélektanilag is fontos határ fölé gyengülne az euróval szemben, ugyanakkor a kamatcsökkentés ütemének kérdésében különböző eshetőségekre hívták fel a figyelmet. Véleményüket abc-sorrendben közöljük.
Barcza György: Fokozatos kamatcsökkentések lennének kívánatosak. Az ING elemzője szerint fontos tisztában lenni vele, hogy mi is állhat valójában a forint erősödésének folyamata mögött. Ezzel kapcsolatban Barcza elmondta, hogy a hazai fizetőeszköz izmosodása mögött elsősorban nem a külföldiek állampapír-vásárlásai állnak, hanem fokozott mértékben figyelembe kell venni...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés