Előfizetői tartalom

Döntött az Eurostat - érdemben csökkenhet az áht GDP-arányos hiánya

Portfolio
Az Eurostat engedélyezte, hogy kormány az államháztartási hiány megállapítása során december 1-jétől állami bevételként tartsa számon a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket - jelentette be tegnap Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A határozat értelmében az aktualizált konvergencia-programban az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen alacsonyabb lesz az eddig tervezettnél, és az euró 2010-es bevezethetősége könnyebben teljesülhet. Az Eurostat döntése meglepetésként értékelhető. Bár a pénzügyminiszter már a múlt héten jelezte, hogy támogatottságot tapasztalt brüsszeli illetékesektől a tervet illetően, ugyanakkor több szakértő is amellett érvelt, hogy nem várható az Eurostat pozitív hozzáállása az ügyben.

A döntés értelmében az Európai Uniónak a napokban elküldendő módosított konvergencia-programban a kormány már figyelembe veheti a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket, így az uniós normák szerint számított államháztartási deficit 2004-ben az eredetileg tervezett 5.3%-os felső célérték helyett idén a GDP 4.5 százaléka, 2005-ben 3.8 százaléka lesz, míg a maastrichti...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái