Előfizetői tartalom

Milyen folyamatok mutatkoztak eddig idén a magyar gazdaságban? - összefoglaló

Portfolio
Az ipari termelés áprilisi élénkülése májusban folytatódott. Élénkülés mutatkozott a kiskereskedelemben is. Az építőipar termelése májusban erőteljesen, de az előző hónapok üteménél mérsékeltebben növekedett. Az első öt hónapban az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom növekedése elmaradt a tavalyitól, az építőipari termelésé meghaladta azt. A mezőgazdasági termékek felvásárlása jóval magasabb volt a tavalyi alacsony szintnél. A folyó fizetési mérleg hiánya az első negyedévben több volt az egy évvel azelőttinél. A termékkivitel májusban is gyorsabban nőtt, mint a behozatal, a január-májusi hiány alig több mint felét tette ki a tavaly ilyenkori magas deficitnek. A költségvetés hiánya kevesebb volt a tavaly I. félévinél, de meghaladta az éves előirányzatot. A fogyasztói árak feleakkora ütemben nőttek, mint tavaly. A keresetek az eseti tényezők hatásától eltekintve is számottevően emelkedtek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal idei ötödik, havi gazdasági összefoglalójából (a KSH jelenti 2005/5).

Fellendülés: ipari termelés, kiskereskedelmi forgalom és építőipar. Ipari termelés Az Európai Unió iparában az áprilisi csekély növekedést májusban stagnálás váltotta fel: az EU-25 átlagában a májusi ipari termelés 0.1%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. Hazánkban ezzel ellentétes tendencia érvényesült: az ipari termelés áprilisi élénkülése májusban folytatódott...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés