Előfizetői tartalom

Júliustól 10-12%-os gázár-emelés? - további drágulás kilátásban

Portfolio
Két főbb ok miatt júliustól mintegy 10-12%-kal emelkedhet a lakossági földgáz ára - írja a Magyar Nemzet. Az egyik a világpiaci kőolajárak fokozott emelkedése a referencia-időszak alatt; a másik, hogy a pénzügyminiszter jelzései szerint változtatásokat kíván végrehajtani a kormány a gázár-kompenzációs rendszerben, a szociális rászorultságot előtérbe helyezve. Veres János kedden jelezte, hogy a kompenzációs rendszer leépítését 2-3 lépésben célszerű megvalósítani, így a lap szerint elképzelhető, hogy a támogatás csökkenése miatt októberben is sor kerül újabb áremelésre. Ebben szerepet játszhat az olajárak, illetve a forint/dollár kurzus alakulása, illetve az is, hogy várakozások szerint 15-ről 20%-ra emelkedik a középső ÁFA-kulcs (ide sorolódik a gázár is).

Tavaly gázár-kompenzációra mintegy 110 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés. A jelenlegi szabályok szerint évi 1500 m3-ig egy m3 gázra 22 forintos, 1500-3000 m3 között 18 forintos támogatást kap a lakossági fogyasztó. Ezzel igyekszik a kormány "féken tartani" az árakat, a világpiaci árak hazai fogyasztói árakba begyűrűzését. Ez azonban a költségvetés helyzetét...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés