Gazdaság
"Még egyszer ezt a játékot nem játszhatjuk el..." - Interjú Király Júliával
Kamatpolitika, gazdaságpolitika.
P.: Térjünk át monetáris politikai témákra! A kamatemelés óta nem jelent meg igazán jó hír az infláció alakulásáról, a tegnapi kereseti adat pedig kis túlzással sokkoló volt, cáfolni látszik a jegybank enyhülő bérnyomásról szóló forgatókönyvét. A márciusi döntés kapcsán a jegybank hangsúlyozta elszántságát a további szigorítást illetően, ha az szükséges. Ez alapján nehezen tűnik elkerülhetőnek az április végi kamatemelés. 
P.: Ön szerint jelenleg fenyegeti veszély a 3 százalékos inflációs cél 2009 végi teljesülését?
K. J.: A monetáris tanács nem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg minden azért, hogy másfél, kétéves horizonton elérje az inflációs célját. Megítélésem szerint amióta monetáris tanácstag vagyok, minden döntésünk felelős döntés volt ebből a szempontból. Helyzetértelmezési vitáink biztosan lesznek a jövőben is a piaci szereplőkkel, bár úgy látom, különösebben éles különbségek eddig sem voltak közöttünk. A teljesülésnek egyébként nyilván vannak kockázatai, ezt jelzi a jegybank inflációs prognózisa is.
P.: A jegybank deklaráltan a várakozások kezelésén keresztül próbálja meg az inflációs célját elérni. Ugyanakkor a jelenlegi kétségek mellett nyilván nem nézi rossz szemmel azt sem, hogy a forint árfolyama az utóbbi időben erősödött. Lehet, hogy hamarosan elérjük a sáveltörlés előtti időszakban jellemző sávszélt?
K. J.: Fontosnak tartom, hogy ez valóban "egykori" sávszél, hiszen a sáveltörléssel megszűnt az a opciós spekulációs lehetőség, ami eddig benne volt a rendszerben. Ez monetáris politika szempontból és a gazdasági stabilitás szempontjából is hihetetlenül nagy lehetőség. Felfogásom szerint a jegybank feladata a stabilitás biztosítása, és ennek kapcsán adódik az árstabilitás elérésének feladata. Ez az értékválasztás a Taylor-szabály súlyozásáról is szól. (Az inflációs cél és a növekedési rés által meghatározott célfüggvényben az egyes tényezők fontosságáról - a szerk.) Ettől függetlenül vizsgálható az is, mennyire "működik" a Phillips görbe, azaz a nominális változók mennyire hatnak a reálváltozókra, a nominális árfolyamnak milyen a hatása a nettó exportra illetve a reálnövekedésre. Egyértelmű hazai kutatási eredmények ezzel kapcsolatban tudomásom szerint nincsenek, a mi korábbi vizsgálataink gyenge kapcsolatot találtak. Az elmúlt évek idősoraiból néhányat kiragadva az is illusztrálható, hogy azokban a régiós országokban, ahol a reálfelértékelődés a nominális árfolyam erősödésében öltött testet, ott magas gazdasági növekedés alakult ki, nálunk, ahol az inflációs különbözet okozza a folyamatot, a növekedés alacsonyabb volt. Ez természetesen nem bizonyíték, hiszen a megfigyelt jelenséget számos "kihagyott változó" is előidézhette.
P.: A jegybank akkor tud elsősorban a várakozásokon keresztül hatni az inflációra - és így alacsonyabb reálgazdasági áldozatok árán biztosítani az árstabiltást - ha ehhez megfelelő hitelessége van. Hogyan látja, e szempontból a jegybanki intézmény helyzetét?
K. J.: Remélem, nem áltatjuk magunkat akkor, amikor az a jegybankról alkotott képünk, hogy nem túl gyakori, de hangsúlyos megnyilvánulásainkkal hiteles intézménynek számítunk ebben az országban. Ebben az eredményben nem is feltétlenül a döntéseink játszanak főszerepet, hanem az, hogy a döntéseinkhez kapcsolt magyarázatunk, összhangban van a piaci értékítélettel. Innentől kezdve pedig legfeljebb a kockázatérzékelésben lehetnek ideiglenes különbségek.
P.: Az utóbbi időben többször felmerült szakmai berkekben, hogy a változó világgazdasági helyzetben a 3 százalékos inflációs cél újragondolására lenne szükség. A jegybankban gondolkodnak erről?
K. J: A három százalék a kormánnyal közösen megállapított inflációs célunk, ennek felülvizsgálata szóba sem került. Jelenleg is ezt tartjuk követendőnek, erről vita vagy kutatás nem folyik.
P.: A szlovák euroövezeti csatlakozás esetleges meghiúsulása mit jelenthet Magyarország számára?
K. J.: Annak látom nagyobb esélyét, hogy a szlovákok csatlakozási kérelmét elfogadja az unió. Biztos, hogy nem lenne jó üzenete a többi euro-aspiráns ország számára sem, ha Szlovákiát elutasítanák. Ez esetben nekünk is meg kell érteni, hogy milyen típusú kockázatokat értékelnek nagyobb súllyal - ilyen értelemben ez az euroövezeti csatlakozási stratégia felülvizsgálatát jelenti. De semmiképpen nem jelenti azt, hogy erősödnie kellene az euroszkepticizmusnak. A magyar csatlakozási terv kapcsán viszont ki kell mondanunk: még egyszer azt a játékot nem játszhatjuk el, hogy új és új céldátumokat tűzünk ki, majd törlünk el. A következő céldátumhoz elkötelezetten tartani kell magunkat, ehhez teljes politikai konszenzusra is szükség van.
P.: A közelmúltban roadshow keretében járták körbe a jegybanki szakemberek a pártokat. Miért érezték ennek szükségét?
K. J.: Olyan gazdaságban élünk, amikor egy felelős jegybank bizonyos értelemben gazdaságpolitikus is, úri luxus lenne, ha nem így gondolkodnánk, és véleményünket nem próbálnánk megosztani másokkal. Abban örök vita lesz, hogy hol van a határ a szakmai véleménynyilvánítás és az értékválasztás között, mi természetesen megpróbálunk az előbbi oldalon maradni, bár vádak nyilván így is érnek minket.
P.: Melyik pártnál fogadták a legkedvezőbben a jegybanki álláspontot?
K. J.: Mindenütt szót tudtunk érteni. Igaz, volt olyan érzésünk is, hogy amíg nem volt véleménykülönbség, addig nagyon egyetértettek velünk, ám ahol más volt a véleményünk, ott talán elcsúsztak a fülek mellett a szavaink.
P. : "Adócsökkentésről nem jó beszélni, mondjunk inkább adószerkezet-átalakítást" - említette egy interjújában. Ahogy most kinéz, egyik sem lesz. Meddig lehet elvergődni a gazdaságot nyomasztó terhekkel?
K. J.: A gazdasági növekedésben a legsúlyosabb problémák a munkaerőpiacon vannak. Egészen biztos, hogy a jelenlegi munkaerő adóterhelésével, a magas adóékkel nem lehet versenyképes gazdaságot építeni.
