A görög pénzügyminiszter mai nyilatkozata szerint országa bankrendszere a legstabilabb egész Európában és az olasz-spanyol piaci feszültségre utalva meglátása szerint szervezett támadás folyik az eurózóna kulcsországai ellen. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ezzel szemben sokkal objektívebben, egyúttal nyugtalanítóbban fogalmazott az EU-vezetőknek írt levelében, hiszen meglátása szerint az eurókrízis már nemcsak a periféria országait érte el és látható, hogy a július 21-i eurózóna csúcstalálkozó döntései nem érték el a piacnyugtatónak szánt hatásukat. Barroso emiatt azt sürgeti, hogy minél gyorsabban gondolják át a döntéshozók az eurózóna jelenlegi és tervezett pénzügyi mentőkereteit (EFSF, ESM), illetve az EFSF méretét. Ennek a jelzésnek azonban szóvivője szavai szerint nincs köze az olasz és spanyol helyzethez (azaz a két országnak esetlegesen készülő pénzügyi mentőcsomaghoz).
Kapcsolódó cikkünk2011.08.03Barroso: komoly az aggodalom az olaszok és spanyolok miattA görög pénzügyminiszter nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy minden görög bank fizetőképes és az Európai Központi Bank likviditásnyújtó lépéseit élvezik. Utóbbi teljesen igaz: gyakorlatilag az EKB tartja lélegeztető gépen 100 milliárd eurós nagyságrendben a görög bankrendszert...
Kedves Olvasónk!
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
Portfolio.hu teljes cikkarchívum
Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái