Gazdaság

Szépen beindult az építőipar

Portfolio
Hónapról hónapra szép számokkal áll elő az elmúlt évek legtöbbet szenvedett ágazata, az építőipar. Áprilisban a termelés volumene 1,4%-kal haladta meg az előző havi szintet, az éves alapon számolt bővülés pedig már 9,8%.
Az építőipar fellendülésében mindkét nagy alágazat szerepet játszik: A KSH közlése szerint az épületek építése 7,4%-kal volt nagyobb a 2012. áprilisinál. A növekedés több ipari épület építésén végzett munkának köszönhető. Az egyéb építmények építése 12,6%-kal nőtt, elsősorban az út- és vasútfelújítási munkák következtében. Egyelőre a bővülés szűk bázison alapul, láthatóan az EU-források által táplált állami megrendelések is szükségesek voltak a fordulathoz.

Szépen beindult az építőipar
A szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 1,1%-kal kisebb, az egyéb építményeké 1,5%-kal nagyobb volt, mint márciusban. Ezzel együtt mindkét alág trendje felfelé fordulat, igaz, ezeknél az adatoknál nem árt az óvatosság, mert a trendvonal vége 1-2 hónap rosszabb eredményétől is nagyot tud "csapkodni".

Szépen beindult az építőipar
A jövőt illetően nem teljesen egyértelműek a kilátások. Az új rendelések kissé gyengébben alakulnak mostanában, így a teljes rendelésállomány éves indexe is ereszkedni kezdett. Ugyanakkor az összes rendelés volumene még így is meghaladja az egy évvel korábbit.

Szépen beindult az építőipar
A 2013 áprilisában kötött új szerződések volumene 13,1%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 12,6%-kal, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 13,4%-kal csökkent.

Szépen beindult az építőipar
Az építőipari vállalkozások 2013. április végi szerződésállományának volumene 13,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 12,7%-kal kisebb, míg az egyéb építményeké negyedével magasabb volt, mint 2012 áprilisában.

Szépen beindult az építőipar
Orbán Viktor Prága
GettyImages-1174045407
Budapest ingatlanpiac lakások madártávlat
Névtelen tervválság forint
GettyImages-1187738330
eromu
K_EPA20190122208
GettyImages-1175389290
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Orbán Viktor Prága