Előfizetői tartalom

Iránykeresés után egy esős délutánt láthattunk a piacokon

Portfolio
A vezető nyugat-európai indexek eséssel kezdték a keddi kereskedést azt követően, hogy a Fitch tegnap lerontotta az EFSF hosszútávú osztályzatát. A DAX 0,2 százalékot, a CAC 40 több mint 0,6 százalékot, míg az FTSE 100 közel 0,3 százalékot esett a hétfői záróértékéhez képest. Az amerikai piacok pedig a délutáni vegyes makroadatok után esésbe kezdtek, amit a nap végére sem tudtak kiheverni. Mind a Dow Jones, mind az S&P 500 és a Nasadaq index is alacsonyabban zárt előző napi szitjénél. Külünösen alakult a Goldman Sachs amerikai bankház részvényárfolyama a délután folyamán, ugyanis a kedvező jelentése ellenére leminősítették, árfolyama a nap végére 1,6 százalékkal került lejebb. Itthon a Bux annak ellenére tudott stagnálni, hogy az OTP -1,1 százalékot produkált. Ebben az Egis és a Richter papírjainak a jó teljesítménye segítette. Holnap délután 4 órakor Ben Bernanke, a Fed elnöke fog az amerikai kongresszus meghallgatásán beszélni, amit a piaci szereplők kiemelt figyelemmel követnek majd.

2013. július 16. 22:00 Megosztás Ők voltak a nap nyertesei és vesztesei Amerikában a legfőbb részvénypiaci indexek mind alacsonyabban zártak a nyitóértéküknél. A Dow Jones index 0,21 százalékot esett nap végére, az S&P 500 -0,37 százalékponttal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés