Gazdaság

Heteken belül dönthet a kormány az IMF-hitel előtörlesztéséről

MTI
Heteken belül megszületik a döntés arról, hogy az IMF-hitel előtörlesztését meglépje-e a kormány - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára pénteken a Gazdasági Rádió A nap vendége című műsorában.
Emlékeztetett arra, hogy az idén februárban sikeres, jelentős összegű dollárkötvény-kibocsátást hajtott végre a kormány. Kifejtette: azóta a forintpiacon és a lakossági szegmensben olyan felfutás tapasztalható a kibocsátásban, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló tartozást, beleértve az év hátra lévő részében, illetve a jövő év első negyedévében esedékes részleteket is, egy összegben rendezzék. Bármilyen olcsó is az IMF-hitel, kamatmegtakarítást jelent, hogy a rendelkezésre álló összeg nem kamatmentesen áll a számlán, hanem egy összegben előtörlesztik, és erre a szerződés adta jogi lehetőség is megvan - magyarázta az államtitkár.

Szerinte az ősszel kell visszatérni arra a kérdésre, hogy a devizakötvény-kibocsátás idei tervét milyen mértékben akarja az ország teljesíteni. Azt kell mérlegelni, hogy a jövő évi lejáratokat milyen mértékben lehet előfinanszírozni, azok piaci fogadtatása hogyan zajlik majd - fűzte hozzá. Orbán Gábor a devizahitelesek problémájáról is szót ejtett a rádióműsorban. Kifejtette: a kormány számára érzékelhető, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos perekben a bíróságok számára is komoly fejtörést okoznak a szerződésekben meglévő bizonytalanságok, a visszaélésre lehetőséget adó pontok értelmezése.

Hangoztatta: a jövő hét elején a kormány elé kerülő anyag a Kúria legutóbbi döntése alapján arra a kérdésre keresi a választ, hogy fogyasztóvédelmi szempontból helyes volt-e a bankok, a bíróságok jogértelmezése a szerződéses pontokban. A kabinet megvizsgálja majd, lehet-e a valamilyen jogi megoldást találni annak érdekében, hogy a tisztességes szerződéses viszony irányába mozduljon el a hitelezők és az adósok szerződéses kapcsolata.

A kormányzat most úgy látja, hogy ezt a viszonyt egyensúlytalanság jellemzi, a végleges döntés előtt konzultálnak a Magyar Bankszövetséggel - tette hozzá. Az államtitkár rámutatott: nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az államháztartási folyamatok nem indokolnak további adóintézkedéseket a második félévben. Emlékeztetett arra, hogy a tranzakciós illetékből bejövő bevételben valóban tapasztalható elmaradás, de a kulcsok változtatásával, illetve egyösszegű pótlék kivetésével éri el a kormány, hogy az előirányzattól ne maradjon el a tranzakciósilleték-bevétel összege a teljes évre. A gazdasági növekedésre vonatkozó kérdésre Orbán Gábor elmondta: megítélése szerint a konvergenciaprogramban szereplő 0,7 százalékosnál valamivel nagyobb, akár az 1 százalékot elérő gazdasági bővülés is lehet az idén.

Orbán Gábor szólt arról, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összevonásával hatékonyabb, modernebb, egységes pénzügyi felügyelet jön létre, a felelősségi körök jobban elhatárolódnak. Bízik abban, hogy október 1-jétől indul az új szervezet.

Az ügy előzményei:
Frankfurti tőzsde
cimlap_Hernadi
Volkswagen
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
sme kkv csomag laptop
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
orbánviktordonaldtusk