Előfizetői tartalom

Két héten belül "végtörleszt" az IMF felé Magyarország (2.)

Portfolio
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Mr. Reza Moghadam, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója felé, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF hitelét - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A "végtörlesztési" döntés nem meglepetés, annak lehetőségét az utóbbi hetekben a gazdaságpolitikusok többször is jelezték, illetve Varga Mihály a Portfolio.hu-nak múlt csütörtökön adott interjúban is jelezte. A minisztériumi közlemény szerint a lejárat előtti IMF-hitel visszafizetési "lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek".

"Magyarországon a fenti tényezők az elmúlt három év munkájának köszönhetően együttesen megteremtik a lehetőségét annak, hogy az IMF-hitel jelentette tehertől esedékesség előtt megszabaduljon a gazdaság. A kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és - az országkockázati megítélést tükröző - ötéves...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés