Gazdaság

Betesz a szír konfliktus a fontos amerikai megállapodásnak?

MTI
A Szíria elleni esetleges katonai támadásról szóló amerikai kongresszusi szavazás valószínűleg rendesen megbonyolítja a demokraták és a republikánusok közötti vitát, ugyanis elveszi az időt az életbevágóan fontos költségvetési kérdések megvitatásától, pedig ahhoz, hogy a washingtoni kormány ősszel elkerülje a fizetésképtelenséget, hamarosan az adósságplafon emelésében kellene megállapodnia a törvényhozásnak.
Elemzők szerint azzal, hogy Barack Obama elnök szombaton a kongresszus jóváhagyását kérte egy Szíria elleni katonai akcióhoz, az új költségvetési év kezdetéig tartó szűkös idő nagy részét valószínűleg a szíriai kérdés megvitatása fogja felemészteni a törvényhozásban.

A republikánus többségű képviselőház korábban feszes menetrendet, mindössze kilenc törvénykezési napot tervezett be a költségvetési kérdések vitájára. A képviselők szeptember 9-én térnek vissza nyári szabadságukról, a rendelkezésre álló idő így meglehetősen szűkösnek mondható ahhoz, hogy határidő előtt elfogadhassák a szövetségi kormányzat finanszírozását biztosító törvényt. Október 1-jén ugyanis új költségvetési év kezdődik.

Az idő rövidsége miatt növekszik annak a valószínűsége, hogy a kérdést illetően mélyen megosztott demokraták és a republikánusok között ezúttal sem születik átfogó, hosszú távú megállapodás a költségvetési deficitről, amely a rendkívüli intézkedések helyébe lépne, és megemelné az adósságplafont, hanem ismét olyan rövid távú megoldás fog születni, amely a kormányzatot mindössze a következő hónapokon segíti át.

"Szíria tovább feszítette az eddig is rendkívül szoros menetrendet" - mondta Chris Krueger, a Guggenheim Securities elemzője, majd hozzátette, szerinte "kizárólag rövid távú megegyezés lehetséges".

A törvényhozás alsóházának számos republikánus képviselője korábban kinyilvánította, hogy az adósságplafon megemeléséhez elengedhetetlenül szükséges szavazatát a Republikánus Párt számára fontos egyéb kérdésekhez - bizonyos szövetségi juttatások megkurtításához, illetve az Obamacare néven ismert egészségügyi reform forrásainak visszatartásához - kötné. Most azonban, hogy Obama a kongresszus felhatalmazását kérte az általa már elhatározott, Szíria elleni katonai fellépéshez, a költségvetési kérdések megvitatása még egy ideig váratni fog magára.

A szíriai kérdés előtérbe kerülésével a republikánusok kényelmes kifogáshoz jutottak, erre hivatkozva elodázhatják beleegyezésüket a kormányzat finanszírozásának és hitelfelvételi lehetőségeinek rövid távú, két-három hónapra szóló kiterjesztésébe.

"Furcsa módon éppen a szíriai válság által juthat mindenki lélegzetvételnyi szünethez, ugyanis az átfogó megegyezésnek még csak a közelében sem voltunk, így a törvényhozók majd jogosan hivatkozhatnak arra, hogy túlságosan el voltak foglalva Szíriával" - közölte Greg Valliere, a washingtoni székhelyű Potomac Research Group vezető politikai stratégája.

Súlyos következményekkel járna és negatív képet festene az Egyesült Államokról, ha a washingtoni kormányzat nem tudná kielégíteni rövid távú finanszírozási igényeit - állítják elemzők. A hatalmas hiányt mutató szövetségi költségvetés egyensúlyba hozásáról szóló feszült tárgyalások kudarca 2011 nyarán az amerikai tőzsdéken hatalmas zuhanást okozott, az Egyesült Államok ekkor veszítette el először a lehetséges legjobb, "AAA" adósbesorolását a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítőnél, amely egy fokozattal, "AA-plusz"-ra rontotta a világ legnagyobb gazdaságának hosszú távú adósosztályzatát.

Az utóbbi években a tárgyalások már nem egy átfogó költségvetési alkuról szólnak, hanem csak arról, hogy megpróbálják elkerülni a költségvetési szakadékba zuhanás legsúlyosabb következményeit. A szövetségi programok finanszírozhatóságát érintő, az utolsó pillanatokig halogatott megállapodások az elmúlt években rendre nyugtalansággal töltötték el a piacokat.

Egy meg nem nevezett republikánus képviselő asszisztense szerint a szíriai helyzet "jóval megnehezíti azt, hogy a republikánusok az adósságkorlát emelése ellen szavazzanak, ugyanis a Republikánus Párt a keményvonalas reagani hagyományoknak megfelelően inkább támogatja a külföldi katonai beavatkozásokat, mint a demokraták".

A katonai beavatkozásról szóló kongresszusi szavazás mindenképpen megnehezíti a költségvetési kérdések megoldását, ám a katonai akcióról szóló szavazás elsőbbséget élvez a törvényhozásban - vélekedett több képviselő vasárnap. "Fogalmam sincs, ez mennyire bonyolítja meg a többi kérdést, jelenleg azonban ez a legfontosabb ügy, amelyről döntenünk kell" - mondta Juan Vargas, a képviselőház demokrata párti tagja.

Bennie Thomson mississippi demokrata párti képviselő abbéli reményét fejezte ki, hogy a szíriai kérdés nem fogja hátráltatni a költségvetést érintő kérdések megoldását. "Bízom benne, hogy a kongresszus képes egyszerre több feladat megoldására is" - mondta.

Krueger szerint a költségvetés tüneti problémáinak kezelését, az adósságplafon emelését a konzervatív képviselők az Obamacare bizonyos rendelkezéseinek elhalasztásához köthetik. Múlt héten mintegy nyolcvan republikánus képviselő levelet küldött John Boehnernek, a képviselőház republikánus párti elnökének, amelyben tájékoztatták, hogy nem teszik lehetővé a kormány számára fizetési kötelezettségeinek teljesítését, amennyiben az nem zárolja az egészségügyi reform megvalósításához szükséges forrásokat.

A közel-keleti események miatt már alapvetően feszült piacokon tovább növelné a bizonytalanságot, ha az átfogó megállapodás helyett ismét csak az adósságplafon rövid távú emeléséről sikerülne megállapodást kötnie az amerikai kongresszusnak.
nyse tőzsde usa részvény
fehér ház getty stock
rossmann_getty_editorial
corvinus_getty_editorial
honcsaruk ukrajna_getty_editorial
bkk_busz_bkv
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
fehér ház getty stock