Előfizetői tartalom

Itt a megoldás - végre egyetértés látszik

Portfolio
Arról értesültünk, hogy John Boehner a képviselőház republikánus vezetője rábólintott a szenátusi javaslatra, tehát nem engedett tovább a radikálus Tea Party mozgalom nyomására. A demokraták vezette szenátus által kidolgozás alatt levő törvényjavaslat tehát szavazásra kerülhet még ma, ezzel pedig ideiglenesen elfogadásra kerülne a szövetségi költségvetés és az adósságplafon megemelése is.Fontosabb részletek A hétfõn olyan megállapodás körvonalazódott, amely szerint január közepéig feloldották volna az állami leállást, illetve február 7-ig kiterjesztették volna az adósságplafont Kedden délután úgy tûnt, hogy a republikánusok mégsem mennének bele ilyen könnyen az egyezségbe, új javaslat készítésébe kezdtek Az amerikai törvényhozás két házában (a republikánus irányítású Képviselõházban, illetve a demokrata kontroll alatt álló Szenátusban) kaotikus a helyzet, folyamatosan változnak a keretek és a tárgyalási javaslatok A részleges állami leállás október elseje óta tart, emiatt kezdetben 800 ezer, az utóbbi egy hét óta kb. 450 ezer amerikai közalkalmazott tölti fizetés nélkül a kényszerszabadságát Az amerikai pénzügyminisztérium korábbi számításai szerint az adósságplafon miatt október 17-én kb. 30 milliárd dollárra esik az állam pénzügyi „vésztartaléka” Ez legfeljebb két hétre lenne elegendõ a számlák kifizetésére, így ha nem emelik meg idõben a plafont, akkor az állampapírokon bekövetkezõ fizetési elmaradás (csõd) kézzelfogható közelségbe kerül A piacok bíznak a legkésõbb az utolsó pillanatban létrejövõ alkuban (ami akár csak pár hónappal is kitolja a probléma valós megoldását) A Fehér Ház elutasította a kedden beadott képviselõházi javaslatot A szenátusi vezetõ Harry Reid szerint akár már ma leminõsíthetik az Egyesült Államokat, ha nem lesz megegyezés. A képviselõház még ma éjjel szavazhat egy új javaslatról. A jelenlegi hírek szerint John Boehner a szenátusi javaslatot terjesztené a képviselõház elé.
2013. október 16. 18:16 Megmenekülhet a csődtől az USA - Szárnyalnak a piacok A friss hírek szerint megszülethetett a megegyezés az amerikai szenátusban az adósságplafonról. Az állítólag mind a republikánus, mind a demokrata szenátusi vezetők által elfogadott terv jövőre tolná...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái