Előfizetői tartalom

Megérkeztek a brüsszeli számok - Jó hír a kormánynak? (2.)

Portfolio
Az Európai Bizottság kedden közzétett őszi prognózisa szerint Magyarország költségvetési hiánya idén 2,9%-on alakulhat, jövőre pedig 3%-ra emelkedhet a deficit. 2015-re 2,7%-os hiányt jósol a Bizottság. A fő számok elsőre kedvező üzenetet jelentenek a kormány számára, ezek szerint ugyanis az Európai Bizottság nem aggódik a költségvetési hiány elszállása miatt és a fontos 3%-os küszöbérték alá várja a magyar deficitet az elkövetkező években (vagyis a túlzotthiány-eljárás újraindulása távolról sem fenyegeti az országot). Rámutat azonban a kockázatokra és felhívja a figyelmet arra, hogy a tartalékok jelentős részének el nem költésére van szükség jövőre, hogy 3%-ra teljesüljön a hiány. Az Eurostattal folytatott elszámolási vita pedig még befolyásolhatja a 2013-as egyenleget.

Elsőre szép számok Fokozatosan gyorsuló gazdasági növekedést vetít előre Magyarország számára az Európai Bizottság friss őszi prognózisa. Idén 0,7%-kal, jövőre 1,8%-kal, míg 2015-ben 2,1%-kal növekedhet a magyar GDP. Eközben a piaci szereplők által leginkább várt deficit-előrejelzések is kedvezőek. A 2013-as, 2014-es és 2015-ös évekre rendre 2,9%-os, 3%-os...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés