Gazdaság

Óriási meglepetés! 1% alatt az infláció!

Portfolio
Októberben 0,9 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. Szeptemberre 1,4 százalékos inflációt jelentett a KSH, most az elemzők 1,3 százalékra várták az árindexet.
Az elmúlt hónapokban többek között a dohány árrés növelése és a rezsicsökkentés cibálta meg az árindexet, ezúttal nem kellett ennyire mozgalmas inflációs adatra számítanunk, így a mostani szakadás egyértelmű meglepetés. Azt lehetett várni, hogy még az ősz közepén is hathatott az árakra a trafikrendszer, de ezt a hatást az üzemanyagárak csökkenése semlegesíthette. Fontos kérdés volt még előzetesen a pénzügyi szolgáltatások árának alakulása, hiszen az előző hónapban nagy erővel tört át az árakba a tranzakciós illeték emelése. Ehhez képest a mostani adat lefelé mutató erős hatásokra utal.

Óriási meglepetés! 1% alatt az infláció!
Az alacsony éves árindexhez az kellett, hogy októberben az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal esett a hazai árszínvonal. Ennek elsődleges oka az üzemanyagárak csökkenése, de a tartós fogyasztási cikkeknél is azt láthatjuk, hogy az ősz eleji drágulás nem mutatkozott tartósnak, itt visszatértünk az e körben megszokott deflációs trendhez.



Óriási meglepetés! 1% alatt az infláció!
Sokat segített az inflációs mutató 1 százalék alá esésében az is, hogy az idei jó mezőgazdasági termés nem okozott drágulás az élelmiszereknél, ezzel szemben az éves indexből kiesett a tavaly októberi drágulás, amit az aszályos időjárás okozott. A meglepetés faktorok közé tartozik az is, hogy a dohánytermékek nem drágultak tovább. Ez alapján úgy tűnik, hogy a trafikrendszer a vártnál később, a vártnál kisebb mértékben, viszont a vártnál gyorsabb lefutásban, mindössze egyetlen hónap alatt drágította a dohánytermékeket. Ennyi árlehúzó tényező mellett már az is belefért, hogy a pénzügyi szolgáltatások tovább dráguljanak. A növekvő tranzakciós illeték két hónap alatt ötödével emelte a díjakat.

Óriási meglepetés! 1% alatt az infláció!
A friss adat még akkor is gyenge inflációs nyomásról árulkodik, ha a 3,4 százalékon álló maginflációs mutató jelzi: sok egyedi tényező nyomja le az árszintet. Ezek közül természetesen a legnagyobb hatású a rezsicsökkentés, aminek a második körét majd a novemberi árindexbe tudja bemérni az árstatisztika. Mivel ez önmagában egy százalékponttal mérsékelheti az árakat, elvileg az sem kizárt, hogy az év végén negatív lesz az inflációs mutató Magyarországon.

A friss adat inkább azt a nézetet erősíti, hogy az infláció miatt nem kell aggódni. Az alacsony szám egyszerre utalhat a belső kereslet szűkösségére, illetve a nagyobb kibocsátási résre - igaz, utóbbi azért meglehetősen közvetett következtetés. Mindenesetre a jegybank aligha fogja a mostani adatot úgy értelmezni, mint a kamatcsökkentés leállítására szóló jelzést, így továbbra is kitart azon stratégiája mellett, hogy addig vágja a kamatokat, amíg csak a külső befektetői hangulat ezt lehetővé teszi.

A KSH közlése szerint az egyhavi inflációs folyamatok részletesebben a következőképpen alakultak: a fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal csökkentek. Ezen belül az élelmiszerek ára kis mértékben, 0,1%-kal nőtt. Áremelkedés volt megfigyelhető a tojás (2,4%), a sajt (1,7%), a tej (1,6%) és a száraztészta (1,3%) esetében. Csökkent azonban a liszt (2,5%), a cukor (1,8%) és a párizsi, kolbász (1,1%) ára. A szezonváltás következtében a legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak (1,9%). A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia ára kis mértékben nőtt egy hónap alatt (0,1-0,1%), mialatt a szolgáltatások ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkek körében kisebb árcsökkenés volt megfigyelhető (0,1%). Az egyéb cikkek ára (ide tartoznak: lakás, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) átlagosan 2,1%-kal csökkent. Ezen belül a járműüzemanyagokért 4,7%-kal kellett kevesebbet fizetni.
shutterstock_1077065507
donaldtrumpgolf
Boris Johnson Brexit igeret beszed1500
Brexit Boris Johnson ketto level Donald Tusk
GettyImages-1135670779
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
donaldtrumpgolf