Előfizetői tartalom

Yellen: folytatjuk a lassítást

Portfolio
Úgy tűnik, hogy sem a feltörekvő piaci felfordulás tovagyűrűző hatásaitól, sem az elmúlt hónapok várttól jóval elmaradó munkaerő-piaci adataitól nem retten meg a Federal Reserve és ezért gond nélkül lassítják majd tovább az eszközvásárlási programjukat - derül ki Janet Yellen beszédéből, amit már a meghallgatása előtt közzétettek a Fed honlapján. A közleményt követően mérsékelt dollárerősödést és részvényindex süllyedést láttunk a piacon, de a meghallgatásra már fordulat állt be. Yellen több nagyon provokatív kérdést is kapott, de alapvetően a korábban már ismert Fed-álláspontot hangoztatta rövid válaszaiban. Elmondása szerint csak a kilátások jelentős romlása vehetné rá a döntéshozókat a lassítás felfüggesztésére, illetve az inflációs kilátások nagyon súlyos romlása kellene ahhoz, hogy újra növeljék az eszközvásárlásokat.

Már előre kijött a közlemény A mai napon magyar idő szerint 16 órakor került meghallgatásra Janet Yellen, újdonsült Fed-elnök, de a Federal Reserve honlapján már korábban elérhetővé tették beszédét. Abból pedig egyértelműen az a kép rajzolódik ki, hogy az elnök asszony elégedett a gazdasági fellendüléssel és a munkaerőpiacon látott javulással, bár még lát teret...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés