Gazdaság

Amerika is újabb szankciókról döntött!

Portfolio
A múlt héten felmondott Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök hétfőn ismét munkába állt és határozottan felszólította a képviselőket, hogy csütörtökön szavazzák meg az általa kezdeményezett törvénymódosításokat. Különben szerinte államcsődbe sodródik az ország. Kedd délután bejelentették az EU nagykövetei az Oroszország elleni szankciós listáról és közben az USA is azzal fenyegetett, hogy ha nem lesz változás az oroszok hozzáállásában, akkor újabb szankciókról fognak dönteni.

Amerika is kimutattta a foga fehérjét

Az európai szankciókkal gyakorlatilag egy időben Barack Obama is bejelentett néhány intézkedést az oroszok ellen. A sajtótájékoztatón az elnök hangsúlyozta, hogy nem indul új hidegháború, de az oroszok fizetni fognak azért, mert figyelmen kívül hagyták a diplomáciát. Egyelőre annyit lehet tudni a hírügynökségektől, hogy a szankciók az orosz energia-, a hadi- és pénzügyi szektort érintik. Az energiaszektor esetében a javak és technológiák exportját az országba blokkolják. Az exportfinanszírozást is korlátozni fogják az országgal kapcsolatosan. Több bank is a szankciók célpontjába kerül, így a VTB, a Bank of Moscow és a Russian Agricultural Bank, de a United Shipbuilding vállalat is feketelistára került. További beavatkozás várható az elnök szerint, ha az oroszok nem hagynak fel a mostani stratégiájukkal.

A szankciók súlyos következményekkel járhatnak

Parragh László szerint súlyos következményei lehetnek az Oroszország elleni európai uniós szankcióknak, amelyek az európai gazdaságnak is jelentős kárt okozhatnak, és következményeik hosszú évekig meghatározhatják Európa fejlődését. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 kedd esti Híradójában úgy vélte, nem véletlen, hogy a gazdasági szereplők többsége ellenzi a szankciókat. Parragh László szerint naivság azt hinni, hogy miközben az orosz gazdaság sérül, az európai nem, hiszen a két gazdaság egymásra utalt. A kamara elnöke hangsúlyozta azt is: nem mindegy, hogy ki fizeti a szankciók hatásának költségeit, kit sújtanak legjobban a károk, és figyelmeztetett Magyarország kitettségére is. (MTI)

Az EBESZ is kiszorul a roncs környékéről?

A kelet-ukrajnai szakadárok a Reuters szerint azzal vádolják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ-t), hogy azok az Egyesült Államok és Ukrajna érdekét képviselik. Ezért fontolóra veszik, hogy megtiltják a további munkát a maláj gép roncsainak helyszínén.

A konfliktus elhúzódása az IMF szerint felülvizsgálattal jár

A Reuters beszámolója szerint az IMF vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy ha az ukrán-orosz konfliktus elhúzódik, akkor elképzelhető, hogy az országnak adott 17 milliárd dolláros mentőcsomagot felül kell vizsgálni. Azonban Christine Lagarde azt is megemlítette, hogy ha a jelenlegi feltételezések bebizonyosodnak és a konfliktus a nem túl távoli jövőben megoldódik, akkor pótlólagos finanszírozásra nem lesz szükség.

Leállt a legnagyobb ukrán kokszüzem

Az áramellátás zavarai miatt ma leállt a legnagyobb ukrán kokszüzem (az Avdiivka, amely az ország kokszgyártásának mintegy 40%-át adja) - adta hírül délután a tulajdonos Metinvest cég. Az acélgyártás fontos alapanyagának termelési zavarai feltehetően súlyos további negatív hatással lesznek egész Ukrajna gazdaságára. A donyecki és a luhanszki megyék a teljes ukrán GDP-nek mintegy 18%-át adják és éppen ezeken a területeken zajlanak már április óta harcok a szakadárok és az ukrán hadsereg között.

Amerika is újabb szankciókról dönthet!

Röviddel ezelőtt az ukrán külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatót Washingtonban John Kerry amerikai külügyminiszter. Ő arra figyelmeztetett, hogy ha rövid távon nem lesz változás az oroszok hozzáállásában a kelet-ukrajnai szeparatistákhoz, illetve ha nem változnak a maláj gép katasztrófája kivizsgálásának körülményei, akkor az Egyesült Államok kész újabb szankciókról dönteni. Közben az orosz külügyminisztérium felől Szergej Lavrov jelezte, hogy megállapodott Kerry-vel telefonon arról: be kell fejezni a harcokat a lezuhant maláj gép környékén, hogy a független vizsgálatok normális mederben meg tudjanak kezdődni.

Itt vannak az EU-szankciók Oroszország ellen!

Hétórás maratoni egyeztetés után kedd délután megállapodtak az EU nagykövetei az Oroszország elleni harmadik körös szankciókról, amelyek már gazdasági ágazatokat is érintenek. Az első hírek szerint az elfogadott lista csak minimális módosításokat tartalmaz ahhoz képest, mint amelyről a nagykövetek már múlt pénteken megállapodtak. Azóta az EU és az Egyesült Államok vezetői telefonkonferencián is elkötelezettségüket hangsúlyozták az Oroszország elleni határozott fellépésre. A friss szankciós lista elfogadásának hírére napi csúcsról lefordultak a vezető európai és amerikai részvényindexek. Tovább a cikkhez

Még vitatkoznak az oroszok büntetésén

Az EU nagyköveti tanács hétfőn véglegesítette az Oroszország elleni szankciók második szakaszának kibővítését jelentő újabb tilalmi listát, de a harmadik szakaszba átléptető gazdasági tilalmi intézkedésekről még kedden is folytatták a vitát. A személyek és vállalatok újabb körét taglaló lista megjelenése hírek szerint szerdán várható az EU hivatalos közlönyében - írja a BruxInfo. Tovább a cikkhez

Az IMF-vezér sürgeti az ukrán reformok végrehajtását

Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde, tegnap, azaz vasárnap Washingtonabn tárgyalt az ukrán jegybank kormányzójával, Valéria Gontarevával, illetve Pavlo Klimkin külügyminiszterrel, amelyen áttekintették az aktuális ukrán belpolitikai fejleményeket, illetve annak a reformprogramnak a haladását, amelyet a korábban Ukrajna és az IMF között kötött készenléti hitelprogramért cserébe vállalt a kelet-európai ország - áll az IMF szűkszavú közleményében. A dokumentum szerint Christine Lagarde arra bíztatta az ukrán hatóságokat, hogy haladjanak tovább a reformprogram végrehajtása útján, illetve azokat az intézkedéseket, amelyek a korábbi (3,2 milliárd dolláros) folyósítás felülvizsgálatának lezárásához szükségesek. A második, 1,4 milliárd dolláros hitelrészlet folyósításáról hivatalosan szeptemberig kell döntenie az IMF végrehajtó tanácsának. Az IMF végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot Ukrajnának. Az első, 3,2 milliárd dolláros részletet május 7-én utalták át Kijevnek, amiből 2 milliárd dollár az állami költségvetés tehermentesítését, a fennmaradó összeg a jegybanki devizatartalékot növelését célozta.

Tűzharcok Luhanszkban

Egy idősek otthonának öt lakója meghalt, nyolc további civil pedig megsérült az elmúlt a kelet-ukrajnai Luhanszk városában a "terrorellenes" erők és a szeparatisták között folyó harcok következtében - közölték kedden a város tanácsában. A tűzharcokban 14 lakóházban keletkeztek károk. Mintegy 40 ezer fogyasztónál szakadt meg az áramellátás, valamint a város több mint négyezer lakója maradt gázszolgáltatás nélkül. A városvezetés adatai szerint a Luhanszkban folyó harcok eddig összesen 93 civil halálos áldozatot követeltek. (MTI)

Holland kérés

A holland kormány azt kérte kedden Kijevtől, hogy állítsa le a hadműveletet abban a térségben, ahol július 17-én lezuhant a Malaysia Airlines MH17-es járata - közölte egy szóvivő. Mark Rutte miniszterelnök kedd reggel felhívta Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy megkérje, állítsák le a harcokat a szerencsétlenség helyszíne körül - mondta a szóvivő. A katasztrófa kivizsgálására Ukrajnába érkezett holland és ausztrál szakértők a heves harcok miatt kedden, immár a harmadik napon sem tudtak eljutni a helyszínre. Porosenko elnök megígérte a kormányfőnek, hogy mindent megtesz azért, hogy a nyomozók eljuthassanak a helyszínre - mondta a szóvivő. Rutte amiatt aggódik, hogy az igazságügyi szakértőket kedden is végképp megakadályozzák abban, hogy odamenjenek, pedig ez fontos volna, mert a lehető leggyorsabban el akarnak jutni a helyszínre, hogy összeszedjék és hazavigyék az áldozatok holttestét. A malajziai járatot feltehetően rakétával lőtték le. A fedélzetén tartózkodó 298 ember - köztük 193 holland állampolgár - életét vesztette. Eddig valamivel több mint 200 holttestet szállítottak Hollandiába. A lezuhanás helyén kedden is folytatódtak a harcok az ukrán kormányerők és az oroszbarát szeparatisták között. (MTI)

Bajban Donyeck - Mi lesz a Dunaferrel?

A hónapok óta dúló kelet-ukrajnai harcok miatt a Donbasz régióban akadozik az üzleti élet és a nehézipar működése. A dunaújvárosi vasmű számára fontos ez az ukrán térség a nyersanyag-import miatt, azonban a cég tájékoztatása szerint a Dunaferr működését nem befolyásolják a harcok. Legalábbis egyelőre. Tovább a cikkhez

Így tért vissza

Jacenyuk miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján elég egyértelműen fogalmazott: - a törvénymódosítások elfogadására azért van szükség, hogy Ukrajna hozzájusson az IMF-hitel következő részéhez - ha elmarad a 1,5 milliárd dolláros külső segítség utalása, akkor szerinte az ország az államcsődöt kockáztatja

Visszatért a lemondott ukrán miniszterelnök

Múlt heti lemondása után hétfőn ismét munkába állt Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő és felszólította a parlamentet, hogy rendkívüli ülésen fogadja el azokat a kormányjavaslatokat, amelyeket előző héten még csak napirendre sem tűzött. Jacenyuk - állítása szerint - az ukrán hadsereg finanszírozása szempontjából fontos költségvetési módosítási javaslat, illetve a gázvezetékrendszer reformjáról szóló előterjesztés napirendre vételének elutasítása miatt mondott le posztjáról múlt csütörtökön. Utóbbi lehetővé tenné nyugati befektetők bevonását a gázvezetékrendszer korszerűsítésébe. A miniszterelnök hétfőn kijevi sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy a kormánytagok és a képviselők fizetésének csökkentését javasolja a kabinet, valamint, hogy a központi kormányzati szervek büdzséjét 400 millió hrivnyával, azaz mintegy 8 milliárd forinttal tervezi csökkenteni. "Nevezhetik ezeket némelyek populista intézkedéseknek" - jegyezte meg a kormányfő. Közben Olekszandr Turcsinov házelnök csütörtökre összehívta a parlamenti képviselőket rendkívüli ülésre, amelyen Jacenyuk pozíciója is eldőlhet. Jelenleg jogilag még ő a kormányfő, de kissé zavaros a helyzet, mert kabinetje kinevezett egy ideiglenes kormányfőt. (MTI)

Ez történt hétfőn az orosz-ukrán válságban!

Az Egyesült Államok műholdfelvételekkel bizonyítja, hogy immár az orosz nehéztüzérség is lövi az ukrán hadsereg határközeli egységeit. Állításuk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a maláj gép katasztrófáját követően nemhogy leépítette volna a szeparatisták támogatását, hanem fokozta azt. Erre válaszul az USA még akár a héten újabb szankciókkal állhat elő az oroszokkal szemben, de immár Európa sem késlekedik a válaszlépéssel. Közben az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése szerint az oroszpárti szakadárok professzinalizálódtak a harcok során. Tovább a cikkhez

Putyin-ellenes fellépésről egyeztetettek amerikai és európai vezetők

Videókonferencián tárgyalt az Oroszország elleni új szankciókról Barack Obama amerikai elnök Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország első emberével - közölte a Fehér Ház a USA Today beszámolója szerint. Tovább a cikkhez

Ez a véres összecsapások következménye

Az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között hónapok óta dúló összecsapások jelentősen befolyásolják a két megye, Donyeck és Luhanszk gazdasági életét - derül ki a Reuters helyszíni összefoglaló anyagából. A hírügynökség beszámolójában annak járt utána, hogy a véres harcok hogyan emésztik fel a régió gazdasági erejét. A régió helyzete Magyarország szempontjából sem mellékes. Tovább a cikkhez
Csanyi Sandor Prima Primissima dijatado
szergej lavrov oroszorszag
Elkezdődött a visszaszámlálás, május végén jön a Brain Bar
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
amerikai tozsdek erosodese