Gazdaság

Brutális kamatemelésről döntött az orosz jegybank

Portfolio
Az elemzői várakozásokban megfogalmazottnál (50 bázispont) sokkal nagyobb, 150 bázispontos kamatemelésről határozott mai ülésén az orosz jegybank. Ezzel az irányadó ráta már 9,5%-on jár. A döntést elsősorban az infláció ugrásának fékezési szándékával indokolta a jegybank, amely az idei évben már a negyedik jelentős kamatemelésre kényszerült a tőkekivonás miatt zuhanó rubel, és az emiatt fokozódó inflációs kockázatok hatására.
A jegybank minap tette közzé, hogy októberben már éves alapon 8,4%-os volt az infláció Oroszországban, és jövő év első feléig nem is számít rá, hogy 8% alá visszasüllyedne a mutató. Az intézmény idén a maival együtt már összesen 400 bázispontos (!) kamatemelést hajtott végre az irányadó ráta esetén, amellyel párhuzamosan - főként az utóbbi hetekben - masszív rubelvédő intervenciós sorozatot is végrehajtott. Ennek nyomán idén már több mint 70 milliárd dollárral estek az orosz jegybank tartalékai.

A mai kamatemelés még inkább nehéz helyzetbe hozza az orosz gazdaságot (illetve az emelkedő forrásköltségek miatt a piaci szereplőket), amelyek már eddig is azzal néztek szembe, hogy a gazdaság recesszióba fordul, illetve jövőre az évb átlagában sem nő. A strukturális gyengeségek mögött részben a saját belső növekedési motorok gyengesége, a nyugat által életbe léptetett szankciók, az zuhanó olajárak egyaránt megtalálhatók.

Amint az alábbi ábrán látszik: a rubel idén 28%-kal zuhant, igaz tegnap, a mai döntés előtti óvatossági pozíciózárások, esetleges árfolyam manipulálás, illetve egyéb tényezők (orosz-ukrán válság gázpiaci fejleményei) miatt fordulat jelei látszottak. A jelek szerint azonban egyelőre nem enyhül a rubelre nehezedő leértékelődési nyomás, hiszen ma a döntés hatására csak minimálisan és átmenetileg tudott erősödni és fél órával a döntés után már 41,8-ról 42,2-ig visszagyengült. Amennyiben nem áll meg a rubel vesszőfutása, könnyen lehet, hogy a jegybank a következő hónapokban további kamatemelésekre kényszerül, miközben ezzel a gazdaságot még inkább recessziós környezetbe tasztítja.

Brutális kamatemelésről döntött az orosz jegybank
A GDPR-nál is nagyobb kihívás vár a vállalkozásokra - Jön az ePrivacy
kórház állami egészségügy
brexit getty
koronavírus tőzsde
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
kórház állami egészségügy