Előfizetői tartalom

Mindent elsöpör a kitiltási botrány!

Portfolio
Egyszerre két, a kitiltási ügyhöz kapcsolódó fontos interjú is megjelent ma reggel, amelyek a három hete tartó botrányt még magasabb fokozatba kapcsolták. Vida Ildikó NAV-elnök ugyanis elismerte, hogy szerepel a beutazási tilalommal sújtottak listáján. Sőt azt is jelezte, hogy erről az értesítés kézhez vétele után szólt egy illetékesnek, így tehát hangsúlyozta, hogy a kormány tudott az ügyről, rácáfolva az eddigi összes kormányzati nyilatkozatra. Ezzel párhuzamosan André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője úgy fogalmazott, hogy bővült a hatfős lista, de további nevek nem hangzottak el csak az, hogy zavarja az Egyesült Államokat a következmények nélküliség a korrupciós ügyekben. Közben nem éppen udvarias gesztusként meghívták Goodfriendet a nemzetbiztonsági bizottság jövő heti ülésére, hogy álljon elő végre a bizonyítékokkal. Felpörögtek az események, ezért összefoglaltunk mindent egy helyen, hogy követhető legyen a kitiltási ügy.

Vida borított Alaposan felkavarta a csillapodni látszó kitiltási botrányt, hogy Vida Ildikó NAV-elnök ma reggel a kormányközeli Magyar Nemzetben megjelent interjúban elismerte: rajta van a hatfős listán. Emellett azt is elárulta, hogy a botrány kirobbanása utáni napokban kapott hivatalos értesítés után szólt egy kormányzati illetékesnek, igaz az illetékes nevét nem árulta...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés