Gazdaság

Egész erős kis decembere volt az iparunknak

Portfolio
Decemberben az ipari termelés volumene (szezonálisan és munkanap-hatással igazítva) 1,7%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Az éves index azonban így is magasan maradt, a kiigazítatlan mutató 7,1%-os, a megtisztított pedig 4,6%-os növekedést mutat.
A számok ellentmondásosnak tűnnek, hiszen a havi alapú zsugorodás ellenére az éves mutató magasan tudott maradni. Ennek kapcsán azt érdemes tudni, hogy a december jellemzően a nagy gyárleállások időszaka, ráadásul az ipari szerkezetátalakulás (elektronika visszaszorulása, járműgyártás felfutása) miatt a szezonális minta is nagyot változott az utóbbi években. Ez a változás vélhetően még most is tart, a szezonalitás változása pedig bizonytalanná teszi a kiigazítást. Éppen ezért (kivételesen) nagyobb jelentőséget vagyunk hajlandók tulajdonítani az éves nyers mutatónak, vagyis hogy minden tisztítás nélkül 2014 decemberében az ipari termelés volumene 7,1%-kal magasabb volt, mint 2013 utolsó hónapjában.

Ha mégis megbíznánk a kiigazított adatokban, akkor azért az ipar további lassulást kellene feljegyeznünk. Ugyanakkor a december különlegessége miatt érdemes óvatosan kezelni az év végi adatokat, és megvárni a január-februári számokat, hogy lássuk, mennyire tartósan húzta be a féket ősszel az ipar. Az alábbi ábrán mutatjuk, hogy az év eleji kivetítésünkhöz képest az év első fele jobban, a második fele viszont rosszabbul sikerült.

Egész erős kis decembere volt az iparunknak
Összességében az ipari termelés 2014 egészében 7,5%-kal haladhatta meg a 2013-as szintet, ennél magasabb dinamikát utoljára 2010-ben láthattunk. A hosszabb távú kilátások szempontjából azonban érdekesebb, hogy - amint említettük - az év második fele inkább csak stagnálást hozott az ágazat életében.

Egész erős kis decembere volt az iparunknak
Az idei év sok szempontból hasonlóan alakulhat, mint a tavalyi. Az ipari dinamikát most is néhány autóipari fejlesztés befolyásolhatja, ám ehhez érdemes hozzátenni, hogy a mai tudásunk szerint az ismert kapacitásokat ezzel csúcsra járatjuk. Ezért kérdéses, hogy az év második felétől folytatódik-e a növekedés. Sok múlik az európai konjunktúra alakulásán, ami az exportunk iránti keresletet alapvetően befolyásolja. A rövid távú óvatos optimizmust támasztja alá, hogy a novemberi rendelési mutatók még mindig magasan álltak (a teljes rendelésállomány 24%-kal magasabb az egy évvel korábbinál). A részletes decemberi ipari jelentésében teszi majd közzé a KSH a friss rendelési számokat, aminek azért lehet kiemelt jelentősége, mert a tapasztalatok szerint több olyan üzem is van, amelyik az egész éves (vagy legalábbis több hónapos) megrendelését ekkor jelenti le egészben.

Összességében tehát sem a nyár óta tartós stagnálás, sem pedig a havi alapon mért decemberi visszaesés miatt nem gondoljuk, hogy az ipar letért volna a növekedési pályáról. Az év elején újra egy kisebb meglódulásra számítunk, aztán felmerülhetnek a kérdőjelek a dinamika folytatódását illetően. A külső konjunktúra mellett sok múlhat idén az egyedi vállalati döntéseken is. A BMW és a Mercedes a közelmúltban cáfolta , hogy küszöbön állna egy magyarországi nagyberuházásuk, így nagyobb kapacitásfejlesztést egyelőre csak a gumiiparból ismerünk. Ezért lökésszerű ipari növekedésre inkább az első hónapokban számíthatunk.

orban viktor uj kozep-europa
élelmiszer étel getty
67-es gyors ut
dpd csarnokepulet market epito
recept kivaltas patika
vodafone birsag gazdasagi versenyhivatal
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
élelmiszer étel getty