Gazdaság

Lázár bejelentett egy váratlan adóintézkedést

Portfolio
A tegnapi kormányülésen meghallgatták az igazságügyi miniszter véleményét, javaslatát a magáncsőd intézményének bevezetéséről, és a kormány úgy gondolja, amennyiben a KDNP beterjeszti az ezzel kapcsolatos javaslatot, akkor arról az országgyűlés értelmes vitát folytathat, a kormány nyitottan áll az intézkedés felé - számolt be Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A jövő évi költségvetés kapcsán a miniszter elmondta: a következő évekre is maradni fog a dohányipari cégek - eredetileg idén csak ideiglenesre tervezett - 11,5 milliárd forintos egészségügyi hozzájárulási kötelezettsége.

EBRD-megállapodás

A költségvetés kapcsán Lázár azt is elmondta: jövőre megkezdik a bankadó csökkentését is a hitelezés növekedésének reményben. Leszögezte, az EBRD-vel kötött eredeti megállapodást fogadta el a kormány, nem a sávos csökkentést, így az eredeti formában terjesztik azt az országgyűlés elé.

Paks II

Putyin elnök tegnapi kijelentésére reagálva Lázár elmondta: nem érezte azt fenyegetőnek. Szerinte az orosz elnök inkább arra utalt, hogy Magyarország egy nagyon előnyös szerződést kötött, így a Roszatommal kötött szerződés elutasítása nem lenne ésszerű, de erről nincs is szó.

Központi dohányelosztó

A központi dohányelosztó létrehozásáról szóló javaslat célja, hogy a nagy multiktól megvédje a kiskereskedőket. Ha ez az ő érdekeiket szolgálja, akkor a kormány támogatni fogja - válaszolta kérdésre Lázár. Megerősítette, hogy napirenden van a kérdés, a javaslatot a Fejlesztési Minisztériumnak kell előkészítenie. Ennek értelmében központosításra kerülhet a beszerzés, így elkerülhető, hogy a nagykereskedők zsarolják a kiskereskedőket - tette hozzá a miniszter.

Halálbüntetésről

A halálbüntetés bevezetése akkor merül fel, amikor a társadalom úgy érzi, félelemben kell élnie - kezdte válaszát a miniszter. Ha Amerikában egy tagállam mérlegelheti, hogy alkalmazza-e a halálbüntetés végrehajtását az adott állam közbiztonságát figyelembe véve, akkor az EU-ban is lehetne vita kérdése, hogy azt tagállami jogkörben alkalmazni lehessen - fejtette ki álláspontját Lázár. Mint elmondta, világosan és egyértelműen szeretnének erről beszélni, attól még, hogy megtiltjuk, hogy erre gondolni lehessen, az emberekben felvetődik a kérdés. Giró-Szász emlékeztetett, Svájcra nem vonatkozik az EU-s előírás, így ott négy éve népszavazást is rendeztek a kérdésről.

Vasárnapi boltzár

Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy a civil kezdeményezésre elkészített, vasárnapi zárvatartásról szóló közvélemény-kutatás szerint az emberek háromnegyede nem támogatja a vasárnapi zárvatartás, ezért tervez-e a kormány változtatni korábbi döntésén? A miniszter a kérdésre nemmel válaszolt. Mint elmondta, bebizonyosodott a korábbi prognózis, miszerint az emberek most 6 nap alatt többet vásárolnak, mint előtte 7 nap alatt. Ennek oka szerinte az lehet, hogy péntek-szombat vásárolnak be előre az emberek, így sok esetben a szükségesnél többet is vásárolnak. Giró-Szász András kormányszóvivő elmondta: az online pénztárgépek adatai alapján az látszik, hogy a változás óta 143 milliárd forintról 151 milliárd forintra emelkedett a heti kereskedelmi forgalom. Lázár úgy látja, a kérdés valójában nem a vasárnapi nyitva tartás körül forog. Mint elmondta, a 4,2 millió legális munkavállaló közül mintegy 1 millió dolgozik vasárnap, és ezt a miniszter nem tartja normálisnak. A miniszter elmondta, a kormány tudomásul veszi, hogy éppen csata zajlik a népszavazás kiírásáról az ügyben, ha úgy alakulnak, hogy erre valóban sor kerül, a kormány áll a referendum elébe. Lázár úgy látja, különböző vélemények vannak, ő maga is tapasztalja ezt. Szerinte különböző fogyasztói szokáskultúrákban más és más a hozzáállás. Lázár nem azért támogatta a törvényt, mert azt gondolja, hogy mindenki templomba fog járni vasárnap. Szerinte az a fonzos, hogy lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az emberek családjukkal tölthessenek egy napot a héten. Lázár szerint ugyanakkor ez egy "jó vita", mert a társadalom és a politika számára is izgalmas kérdés.

Lehet, hogy előtte ahhoz szoktam hozzá, hogy vasárnap vásárolom meg a szükséges dolgokat, de képes vagyok-e átgondolni, hogy ehhez valakinek ott kell állnia a pult a mögött?

- a miniszter szerint ezt a kérdést kell feltennie mindenkinek magában, amikor az ügyet mérlegeli. Emlékeztetett, a 90-es évek második feléig nem voltak amúgy sem nyitva vasárnap a boltok.

Banki elszámolások

Mindenki, aki devizahiteles, az elszámolást követően jobb helyzetbe kerül, mint előtte volt - ezt rögzítette a kormány. Lázár szerint, a csalódott ügyfeleknek, akik szerint több járt volna nekik vissza, a jogszabály lehetőséget biztosít a fellépésre. A kormány tudomása szerint az elszámolásoknak köszönhetően 1000 milliárd forint kerül át a bankoktól az ügyfelekhez. Az a legfontosabb politikai célunk, hogy az eladósodottságtól megmentsük az embereket - mondta el a miniszter. Elégedettek csak akkor lesznek, ha nagymértékben lecsökken az ország adóssága, és a lakosság kiszolgáltatottsága is. Ebbe az autóhitelesek is beleértendők Lázár szerint.

Mától elérhető a neten az új közbeszerzési törvény

Elfogadta az új közbeszerzési törvény szöveges változatát is a kormány, amelyet Lázár János május 19-én terjeszt az országgyűlés elé. Az új törvény 2015. november 1-jétől lép majd hatályba. Az új törvény jelentős mértékben növelni fogja az átláthatóságot. Lázár szerint a törvény kapcsán társadalmi egyeztetést is folytattak az iparkamarával, a mérnökkamarával és az építészkamarával is.

Változás lesz, hogy az értékelési szempontok alapján nem a legolcsóbb pályázat kapja majd a legmagasabb pontszámot.

A mérlegelendő szempontok között lesz, hogy hány munkahely jön létre, hogyan járul hozzá a gazdaság fejlesztéséhez - vagyis a gazdaságilag és társadalmilag legelőnyösebb megoldást kell majd választani, a minőségi alapú kiválasztás elve fog érvényesülni. A szempontok között ott lesz az életciklus vizsgálata, és az energiafelhasználás is. A törvény ma délutántól hozzáférhető lesz a Miniszterelnökség honlapján. Lázár szerint vita a törvényről két részletben zajlik majd, először nyár elején tárgyalják, majd a vita szeptember-októberben folytatódik. A kormány számára kiemelt célja a törvénnyel, hogy előnyhöz juttassa a magyar kis- és középvállalkozásokat. Az új eljárás rugalmasabb lesz, és a közbeszerzési eljárások határideje is 30 százakkal csökkenni fog. Az üzleti titok alá tartozó részletek köre szűkülni fog, a felelősségi viszonyok egyértelműbbek, tisztábbak lesznek - mondta el Lázár.

A kormány terve szerint 2016-tól - talán már januártól, de legkésőbb év közepétől - a közbeszerzési eljárás elektronikus lesz, megszűnik a papír alapúság, így a visszaéléseket is jelentősen csökkenteni tudják majd.

Költségvetés 2016: marad a dohánycégek 11,5 milliárdos terhe

A tegnapi ülés alapvetően a 2016. évi költségvetés tervezéséről szólt. A kormány fel is hatalmazta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy terjessze be a jövő évi büdzsét az országgyűlés elé, így várhatóan arról június végéig dönteni tudnak - mondta el Lázár. Tegnap Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét és Matolcsy György MNB-elnököt is meghallgatta a kormány a költségvetés kapcsán. A 2016. évi költségvetés az adócsökkentés költségvetése lesz - ismételte el Lázár. Az szja-csökkentés a bérnövekedés és az életkörülmény javulásának eszköze, a kormány célja, hogy be tudják vezetni az egy számjegyű adókulcsot a jövőben. Becslései szerint a mostani 1 százalékpontos csökkentés 110-120 milliárd forintot hagy az embereknél. Készülnek a társadalmi vitára is, amely eldönti, hogy melyik legyen az a díj, adó vagy járulék, amelynek a csökkentésére szükség van. A kormányhivataloknak 2015 őszig kell dönteni arról, hogy melyik díj csökkenjen. Nekik kell megszervezniük a konzultációt is. Végső döntés született a reklámadó ügyében is. A legmagasabb kulcs 5,3 százalék lesz, míg 100 millió forintnyi bevételig nem kell fizetni.

A kormány arról is döntött, hogy a dohányipari cégeknek egészségügyi hozzájárulási kötelezettségként 11,5 milliárd forintot kell fizetniük ezentúl évente a kasszába. Ez egy minden évben fizetendő forrás lesz, népegészségügyi hozzájárulásként - mondta el. Ezt a hozzájárulást a dohányipar cégei idén fizették először, és eredetileg egyszeri tétel lett volna.

Lázár arról is beszámolt: fel fogják hatalmazni az önkormányzatokat, hogy mentesítsék a háziorvosokat a helyi iparűzési adó megfizetés alól, így a miniszter szerint ez a kötelezettség 2016-tól megszűnhet számukra.

Illatos úti lerakótelep

A tegnapi ülésen a rendkívüli ügyek között a kormány az Illatos úti lerakótelep kérdését. Lázár elmondta, Tarnai Richárd, a Pest megyei kormánymegbízott elrendelte a 2300 tonna hulladék elszállítását. Ez két részletben fog megtörténni. Először az emberekre és a környezetre veszélyes hulladékokat szállítják el, ez már zajlik is a miniszter elmondása szerint. Ez után a környezetvédelmi hivatal által nem veszélyes hulladékok következnek. Lázár reményei szerint a munkálatok még idén befejeződhetnek. A 2300 tonna hulladék elszállítása és megsemmisítése 1 milliárd forintot igényel.

Lázár: a kormány nyitott a magáncsőd bevezetésére

A tegnapi kormányülésen meghallgatták az igazságügyi miniszter véleményét, javaslatát a magáncsőd intézményének bevezetéséről, és a kormány úgy gondolja, amennyiben a KDNP beterjeszti az ezzel kapcsolatos javaslatot, akkor arról az országgyűlés értelmes vitát folytathat, a kormány nyitottan áll az intézkedés felé - számolt be Lázár János. A miniszter szerint a magáncsőd intézménye sok, régóta fennálló problémára nyújtana megoldást.

Ugyanakkor leszögezte, a kormány fontosnak tartja, hogy az EBRD-vel kötött megállapodás miatt ebben a kérdésben a bankrendszerrel is egyeztessen.

kinai elnok
BFALU20191201033
valgyimir putyin
nyelvvizsga tamogatas emmi
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
facebook kinai elnok