Előfizetői tartalom

Olimpiát ide, de azonnal!

Az elmúlt hetekben ismét felerősödtek a budapesti olimpiával kapcsolatos álmok, talán a korábbinál közelebb állunk ahhoz, hogy tényleges pályázatot adjunk be. A Portfolio háromrészes cikksorozatának első részében azt jártuk körül, mennyi reális esélyünk lehet a rendezésre, a mostani második részben pedig az olimpia lehetséges pozitív gazdasági hatásaival foglalkozunk, mielőtt majd a harmadik részben számba vesszük az esetleges negatív hatásokat. A jelenlegi cikkünk alapja a megvalósíthatósági tanulmány, melyet egy esetleges budapesti olimpiával kapcsolatban készítettek, majd az ellenoldal érveihez egy neves amerikai sportközgazdászt hívunk segítségül, aki következetesen ellenzi az olimpiarendezéseket, mivel szerinte pontatlanok az előzetes számítások, ezért nem sikerült eddig sem beleférni a kitűzött költségvetésbe.

Lássuk a pozitívumokat: nem is kerülne sokba, de sokat hozhatnaA 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát a PriceawaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi tanácsadócég készítette el. Az 1300 oldalas dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, csak a mintegy száz oldalas vezetői összefoglaló szivárgott ki. A cégnek egyébként van már tapasztalata hasonló munkában, hiszen...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés