Előfizetői tartalom

Már csak két hét és kezdődik az MKT Közgazdász-vándorgyűlése

Már csak bő két van hátra és kezdődik a Magyar Közgazdasági Társaság 53. Közgazdász-vándorgyűlése, amely most a fejlődés és a felzárkózás témakörére fókuszál. Az idei konferenciának szeptember 3. és 5. között a Miskolci Egyetem ad otthont és az esemény a hagyományos témák - a nemzetgazdaság helyzete, a bankrendszer aktuális kérdései, a monetáris politika és a költségvetési folyamatok vizsgálata, az európai uniós források felhasználása - mellett foglalkozik majd az Észak-magyarországi régió speciális helyzetével. Ennek keretében szó esik majd például az újraiparosításról, a foglalkoztatás és a szociális szféra problémáiról, a határ menti együttműködés lehetőségeiről, a közlekedés fejlesztéséről, valamint a turizmusról is.
A rendezvény nyitó napján előadást tart többek között Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Balog Ádám, az MKB Bank újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatója is. A háromnapos szakmai eseménysorozat rangos előadói között megtaláljuk továbbá Lázár Jánost...

Tisztelt felhasználónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük, lépjen be az alábbi űrlapon:

 

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái