Előfizetői tartalom

Megvan, miért lett nyereséges a jegybank

A jegybanki eredmény alakulását egyrészt - az MNB mandátumából fakadóan az árstabilitást, valamint a pénzügyi stabilitást célzó és a gazdasági növekedést támogatandó - monetáris politikai döntések, másrészt a jegybanktól független tényezők befolyásolják. A jegybanki eredmény alakulása azért lényeges, mert befolyásolhatja a költségvetési hiány és az államadósság mértékét is. Ezért különösen fontos, hogy az MNB - az előző két év 25 milliárd forintot meghaladó nyereségét követően - 2015 I. félévében ismét jelentős, 36 milliárd forintot kitevő nyereséget ért el. Az elmúlt évek nyereségének kialakulásában fontos szerepe volt a jegybanki kamatkiadás mérséklődésének, amihez az inflációs cél eléréséhez szükséges alacsonyabb irányadó kamat és mérséklődő sterilizációs állomány egyaránt hozzájárult. A jegybanki eredmény kedvező alakulása főként a közelmúlt sikeres jegybanki döntéseinek (kamatcsökkentések, önfinanszírozási program, forintosítás) leképeződése. Ezen programok, intézkedések nélkül érdemi deflációs kockázatok épülhettek volna fel a gazdaságban, és az ország sérülékenysége is csak lassabb ütemben csökkent volna.
Az alábbiakban Kékesi Zsuzsa és Lénárt-Odorán Rita, a Magyar Nemzeti Bank elemzőinek írását közöljük.Programok, intézkedésekAz elmúlt években a Magyar Nemzeti Banknak több olyan intézkedése, programja volt, amely erőteljesen befolyásolta az MNB eredményének alakulását. Az alapkamatcsökkentés, a devizahitelek forintosítása és az Önfinanszírozási program az eredmény...

Tisztelt felhasználónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük, lépjen be az alábbi űrlapon:

 

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái