Előfizetői tartalom

Nagy döntések jönnek rövidesen Paks II. ügyében

Portfolio
A Paks II. projekt tiltott állami támogatással kapcsolatos kérdéseit az EU Versenyjogi Főigazgatósága vizsgálja és egyelőre nem kaptunk arról információkat, hogy hogyan ítélhetik meg a projektet, igaz magyar kormányzati jelzések alapján jövő hétfőn egy fontos határnap lesz - jelezte egy mai sajtóbeszélgetésen Aszódi Attila. A Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy lezárult a beruházás környezetvédelmi engedélyezéséhez kapcsolódó fontos törvényi előírás teljesítése: a lakossági tájékoztató szakasz és éppen emiatt nagyon valószínű, hogy a következő hónapokban megszületik a környezetvédelmi hatóság döntése a projektről. Aszódi a Portfolio kérdésére vázolta, hogy a beruházás kivitelezése a tervek szerint 2018-ban indul és addigra a 12 milliárd eurós teljes beruházási költség mintegy 6-10 százalékát már elviheti az előkészítési-tervezési költség, ami így az államadósságot addigra már összességében 225-375 milliárd forinttal emelheti.

A tiltott állami támogatás kérdése még nyitottAszódi tájékoztatása szerint a paksi projekt tiltott állami támogatással kapcsolatos kérdéseit az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága vizsgálja, és Lázár János miniszter közelmúltbeli jelzései alapján a kéthónapos vizsgálati periódus november 23-án, azaz jövő héten lezárulhat. Ennek kapcsán jelezte most...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés