Gazdaság

Csepreghy: akár 150 ezres leépítés is jöhet a közszférában (2.)

Portfolio
A politikai ciklus végéig nem 6 ezer, hanem 100-150 ezer fővel csökkenhet a közszférában dolgozók száma, mondta Csepreghy Nándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Három héttel ezelőtt Csepreghy azt mondta, hogy 2018-ig 100-200 ezer közalkalmazottat "át lehet terelni" a versenyszférába, így tehát most ezen a sávon belül tett újabb "előrejelzést".
A Miniszterelnökség miniszter-helyettese, államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány "eddig senkinek nem engedte el a kezét", a nagy leépítés csak akkor valósulhat meg, ha a gazdasági növekedés a tervezettek szerint alakul, mert ekkor lenne képes nagy számban átvenni embereket a versenyszféra.

A beszélgetés során Csepreghy emlékeztetett arra, hogy a kormány nem véletlenül kötött együttműködési megállapodást a vállalkozói érdekképviseletekkel, hogy a kialakuló intézményi leépítés nyomán majd összehangolt legyen az elbocsátottak átlépése a versenyszférába.

A miniszter-helyettes hangsúlyozta, hogy a ciklus végéig reális célkitűzés az akár 150 ezres leépítés, amely két főbb csoportból állna össze: egyrészt az átszervezések miatt elbocsátandókból, másrészt abból a több tízezer emberből, akik 2018 végéig egyébként is nyugdíjba mennek.

Csepreghy azt hangsúlyozta, hogy még semmi nem végleges az intézményrendszeri leépítések témájában. Egyelőre az van, hogy született egy lista, amelyen 73 intézmény szerepel, de hogy közülük melyik szűnik meg, vagy olvad be, még nincs eldöntve.

A Magyar Nemzet ma azt írta, hogy nemcsak a minap megjelent 6000 fő körüli leépítés jönne a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél, hanem július elsejétől a járási és a megyei kormányhivatalok álláshelyeinek 10 százalékát is lefaragják, ami további 3400 embert érintene. Ez tehát együtt kb. 10 ezer főt érintene, de Csepreghy jelzése szerint ennél jóval nagyobb lesz a leépítés a közszférában a ciklus végéig. A Világgazdaság ma arról írt, hogy egy hárompilléres program jön az elbocsátással érintett közszféra-dolgozók számára.A műsorban szóba került az a minapi sajtóhír is, hogy az OLAF gyanúja szerint a magyar ellenőrök pénzt "nyúltak le" a korrupció elleni küzdelemre adott pénzekből. Csepreghy szerint a vizsgálat lezárulta előtt korai volna állást foglalni az ügyben, de hozzátette: ha a gyanú bebizonyosodik, a magyar kormány lesz az első, amely levonja a konzekvenciákat, és felelősségre vonja, akit kell.
brexit0923
Fed: nincs szó új kamatcsökkentési ciklusról
huaweimatex
zuckerberg
Malajzia
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Fed: nincs szó új kamatcsökkentési ciklusról