Gazdaság

A kincstár lesz az önkormányzatok bankja

MTI
A következő hónapokban szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok számláit is a Magyar Államkincstár vezesse - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a Magyar Államkincstár fennállásának 20. évfordulóján tartott nemzetközi konferencián Budapesten.
A Magyar Államkincstár szerepe jelentősen kibővült a megalapítása óta eltelt húsz évben, emelkedett a rendszerben szereplő intézmények, szervezetek száma. A kincstár kezeli a teljes magyar pénzforgalom mintegy 25 százalékát, számos feladata mellett ellátja a terület és településfejlesztési operatív program közreműködő szervezetének feladatát is - mutatott rá Varga.

A miniszter bejelentette: a következő hónapokban szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok számláit is a Magyar Államkincstár vezesse. Az ehhez szükséges feltételek kialakítása folyamatban van. A kormány hamarosan megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok főszámlát vezessenek majd a kincstárnál, a kormányzat pedig az állami támogatásokat, normatívákat a kincstári számlára utalja. További kérdést vet fel, hogy hol vezessék az önkormányzatokhoz tartozó vállalkozások, intézmények számláit, tette hozzá a miniszter.

Másik fontos feladatnak nevezte, hogy a lakosság állampapírba fektesse a megtakarításait, ennek érdekében országszerte 77 forgalmazási helyen lehet állampapírt venni. Míg öt éve a magyar államadósság 4-5 százalékát finanszírozta a lakosság, jelenleg 15 százalékát finanszírozza közvetlen állampapír-vásárlással - mutatott rá. A kincstár közreműködésével lehetett a lakosság nagyobb szerepvállalásával kedvezőbbé tenni az adósságfinanszírozást - állapította meg.

A kincsár legfontosabb feladata a központi költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatok elvégzése, de a 2017-es költségvetés tervezetének elkészítésénél is az intézmény adatbázisára támaszkodtak - folytatta Varga Mihály. Mára már nem az a kérdés, hogy 3 százalék alatt lehet-e tartani a hiányt, hanem az, hogy a magyar államháztartás tud-e hiány nélkül működni - mondta a tárcavezető.
Frankfurti tőzsde
kórház
mcdonald's logo
Boeing
cimlap_Hernadi
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
kórház