FONTOS Olyan földrengés zajlik az olajpiacon, amit már a hazai kutakon is érezni fogunk
 
Előfizetői tartalom

Brüsszelben kaszálhatják el Matolcsyék pénzszórását

Portfolio
Bár az MNB alapítványai és cégei közpénzből gazdálkodnak, de nincsenek adatok arra, hogy közbeszerzéseket hajtottak végre, ezért "feltételezzük, hogy szerződéseiket a közbeszerzési törvény megsértésével, a közbeszerzési eljárás mellőzésével kötötték meg" - mutatott rá minap közzétett nyílt levelében Martin József Péter. A Transparency International Magyarország ügyvezetője emiatt felkérte a Közbeszerzési Hatóság elnökét, hogy hivatalból indítson eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál az ajánlatkérői státusz megállapítására, illetve a megkötött szerződések tárgyában. Nagy Gabriella, a TI Magyarország közpénzügyi programok vezetője felvázolta a Portfolio-nak, hogy milyen kimenetei lehetnek ennek a vizsgálatnak, és azt is jelezte: ha idehaza valamiért elsikkadna az érdemi vizsgálat, akkor az Európai Bizottságnak két uniós irányelv alapján is lehet eszköze a helyzet kezelésére.

Be kellett volna jelentkezniük ajánlatkérőnekAz MNB alapítványai, illetve az általuk létrehozott cégek egyike sem szerepel a Közbeszerzési Hatóság ajánlatkérői adatbázisában, noha az Alkotmánybíróság minapi határozata is világosan kimondta, hogy az alapítványok közpénzből gazdálkodnak, ráadásul az alapítványok létrehozójaként az MNB eleve közbeszerzési ajánlatkérőnek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés