Gazdaság

Független alapítványok: Matolcsy személyesen döntött

Portfolio
Bár Matolcsy György korábban mosta kezeit, most mégis kiderült: legalább egy MNB-s alapítvány befektetéseiről személyesen döntött. A pénz nagy része ráadásul unokatestvére bankjában kötött ki - írja az Index.
Személyesen Matolcsy György, illetve a kuratórium egy másik tagja ketten döntöttek a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallasz Athéné Domus Animae (PADA) alapítvány befektetéseiről. Ami már csak azért is érdekes, mert amikor az MNB-től megkérdezték, hogy Matolcsy lemond-e az alapítványok botrányos költekezése miatt, azzal érvelt, hogy azok a jegybanktól és tőle függetlenül hozták döntéseiket.

Az MSZP által kiperelt és hétfőn reggel közzétett alapítványi iratok szerint a jegybankelnök összesen 44 esetben döntött a pénz elhelyezéséről.

A milliárdos összegek legtöbb esetben a Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitelbanknál és annak elődjénél, az evoBanknál kerültek letétbe, de Demján Sándor Gránit Bankja és az OTP is előkerül a zsíros megbízások között. Sok a milliárdos állampapír-vásárlás is a tételek között, egy esetben például közel 15 milliárd forintnyi euróért olasz állampapírokat vett az alapítvány. (Arról korábban írtunk, hogy már alapításuk pillanatában sem volt igaz semmi abból az ígéretből, hogy az alapítványok csak magyar állampapírok hozamaiból gazdálkodhatnak - valójában bármibe fektethettek, így olasz állampapírba is.)

A jegybank által létrehozott alapítványokról korábban már kiderült, hogy hatalmas összegeket juttattak a közvetetten Szemerey érdekeltségeivel összeköthető vállalkozásokhoz. A most közzétett befektetéseket ugyanakkor a PADA korábban nem hozta nyilvánosságra.

Matolcsy Györgyöt a dokumentumok szerint mint a PADA kuratóriumi elnökét bízta meg az alapítvány a pénz kezelésével. Az nem derült ki, hogy ki volt a másik tag, akivel közösen döntött a jegybakelnök a milliárdos tételek sorsáról. A dokumentumban az szerepel, hogy ő egy, az alapítóval, azaz az MNB-vel "függő érdekeltségi viszonyban nem álló" illető volt.

A PADA kuratóriumának tagja Nagy Róza volt MNB főigazgató, akitől 2014-ben vált meg a jegybank, a listán a legtöbb tétel pedig 2014 utáni. Szintén nem MNB-s már Balog Ádám, az MKB bank jelenlegi főigazgatója, azonban ő 2015 derekáig a jegybank alelnöke volt.

Schaller Ernő kuratóriumi tag a Polgári Magyarország Alapítvány külügyi igazgatója (amely alapítvány védnöki tanácsának egyik tagja Matolcsy). Szintén csak lazán kapcsolódik az MNB-hez Vörös József ügyvéd, aki legutóbb Mészáros Lőrinc nevében licitált állami földekre, és a Puskás Akadémia jogi tanácsadójaként is feltűnt. Külsős még a kuratóriumból Réfy Imre, aki nem más, mint a Matolcsy felesége által vezetett balatonakarattyai önkormányzat alpolgármestere, előzőleg az önkormányzati választási kampányának szervezője.

Tehát a külsős kuratóriumi tagok is közel állnak Matolcsyhoz.

donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
donaldtrump