Matolcsy: nincs itt semmi látnivaló, maradok (3.)
Gazdaság

Matolcsy: nincs itt semmi látnivaló, maradok (3.)

Portfolio
"Nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést" - így reagált a lemondását firtató kérdésre a Magyar Nemzetnek adott interjúban Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke biztos abban, hogy az általa vezetett Pageo alapítványban minden ügylet a törvények teljes betartása mellett zajlott és abban is, hogy folytatja a közös munkát a kormánnyal, hiszen emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő a nyilvánosság előtt mondta, hogy bízik benne. Matolcsy nyolcszor mondta el a terjedelmes interjúban, hogy politikai blöff az egész támadás ellene és a jegybank ellen, és bár megtehette volna az MNB, hogy az alapítványok helyett a költségvetésnek adja a 267 milliárd forintot, de fontosabbnak tartotta az oktatás támogatását, a nemzeti öntudat erősítését és a "kincsképzést". Azt nem indokolta az interjúban Matolcsy, hogy a tavalyi közel 100 milliárdos MNB-nyereségből miért fizet be mégis a költségvetésbe a jegybank és miért éppen a nyereség felét:

Az esetleges lemondásáról

  • "Bár nem vagyok kuratóriumi tagja (Pageo - a szerk.) a szóban forgó alapítványnak, abban biztos vagyok, hogy minden alapítványi ügylet a törvények teljes betartása mellett zajlott és zajlik."
  • A lemondást firtató kérdésre így reagált: "Nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést. Egy jól működő, törvényes jegybank elnökének, amely új, sikeres monetáris politikát valósít meg, s ennek keretei között a forintosítás nyomán mintegy ezermilliárd forintot ad át a magyar társadalomnak, miért is kellene lemondania? Mert politikai blöff folyik?"
  • A kormányfő bizalmát firtató kérdésre így reagált: "Nagyon fontos a miniszterelnök bizalma. Nagyra becsülöm az együtt eddig végzett munkát, s egészen biztos vagyok benne, hogy folytatjuk a közös munkát. Nem az én véleményem fontos, hanem amit ő nyilatkozott, azaz hogy bízik bennem."

Az alapítványok létrehozásáról és tevékenységéről

  • "Azért hoztunk létre hat alapítványt, mert azok mindegyike különböző részeit szeretné erősíteni a felsőoktatás rendszerének." "Az oktatás támogatása mindenkinek a dolga" - reagált arra a felvetésre, hogy az állam és azon belül az oktatási tárca feladata az oktatás finanszírozása.
  • Más szövegkörnyezetben azt hangsúlyozta: "Nekünk tehát az állam részeként az a feladatunk, hogy a közgazdasági oktatást támogassuk." Kiemelte: "Európa jegybankjainak jó része is végez közgazdasági képzést, pénzügyi ismeretterjesztést, részt vesz egyetemi programokban, sőt többüknek saját felsőoktatási intézménye is van."
  • "Azt ugyanis nem tiltja jegybanktörvény, hogy oktatási feladatokat lásson el a jegybank. Sőt a jegybanktörvény szerint feladatunk a kormány gazdaságpolitikájának segítése. Az oktatás támogatása a társadalmi felelősségvállalás egyik fontos elemét képezi..."
  • "Miért ne vásárolhatnánk képeket és műtárgyakat, ahogyan azt az unió más jegybankjai teszik?" - kérdezett vissza akkor, amikor azt feszegették, hogy ez sem feltétlenül az alapítványok dolga lenne.
  • Arra a felvetésre, hogy a nagyobb nyugati jegybankok is kevesebbet költenek az ilyen programokra, noha több pénzük lenne, így reagált: "Nem erről van szó, hanem a nemzeti öntudatról és kincsképzésről. Ha a jegybank átlátható módon tud arra forrást teremteni, hogy visszavásárolja a hazánkból elvitt műtárgyakat, azt megteheti. Ezzel a nemzeti öntudatot erősíti, és gyarapítja a nemzeti vagyont."

Az alapítványi vagyonjuttatásról

  • Arra a felvetésre, hogy az alapítványoknak juttatott 267 milliárd forintnak bőven lett volna helye máshol is, úgy reagált: "Mindenki így látja, mindenkinek van jogos javaslata arra, hogy mire legyen elköltve a pénz."
  • Azt hangsúlyozta: ő végig amellett volt, hogy a devizahitelek forintosításakor "az árfolyam-különbözetet is vissza kell adni. De a bíróság döntése ezt nem tette lehetővé." A Kúriára hárította tehát, hogy piaci árfolyamon kellett forintosítani a devizahiteleket és azért képződött 136 milliárd forintos nyeresége az MNB-nek.
  • Arra a felvetésre, hogy nem lett volna etikusabb legalább azt a 136 milliárd forintot azoknak a zsebébe visszatenni, ahonnan elvették, tehát a devizahiteles családokat kárpótolni, kitérő választ adott és csak azt hangsúlyozta, hogy "A forintosítással a kormány és a jegybank ezermilliárd forintot adott vissza azoknak a családoknak, amelyek ebben a torz és sötét kalandban részt vettek."
  • Amikor újra rákérdeztek, hogy miért nem a központi költségvetésbe fizette be az MNB az alapítványoknak juttatott 267 milliárdos vagyont, Matolcsy úgy reagált: "Ez is lehetett volna. Akár az egészségügyben tátongó lyukakat is betömhette volna az összeg, illetve nyugdíjemelésre is lehetett volna költeni, de mi az oktatást tartottuk a legfontosabbnak."

Az alapítványi döntéshozatalról és a befektetési politikáról

  • Arra a kérdésre, hogy azt is politikai blöffnek tartja-e, hogy a korábbi jegybanki kommunikáció ellenére személyesen kezdeményezett 44 alkalommal befektetést a Pallas Athéné Domus Animae alapítványban, amelynek a kuratóriumi elnöke is, így reagált: "Igen, tévedés és blöff. Az alapítványok szabályzata szerint a befektetési döntések a kuratórium hatáskörébe tartoznak, azokat az elnök és egy független tag hajtja végre."
  • Arra a felvetésre, hogy saját korábbi interjújában azt mondta, az alapítványok csak a befektetett vagyon hozamaiból gazdálkodhatnak, úgy reagált: "Az alapítványi vagyon nemcsak hogy megvan, hanem a vagyon ma 830 millió forinttal több, mint az alapításkor átadott összeg."
  • Azt is hajtogatta, hogy "Az alapítványok csak a vagyon hozamát használhatták fel tevékenységük során." Később már csak azt mondta: "De a legfontosabb kikötés az alapítványoknál, hogy meglegyen a pénz".
  • Amikor azt vetették fel, hogy korábbi ígérete ellenére devizaalapú állampapírokba is fektettek pénzt az alapítványok, azt hangsúlyozta, hogy "Az általam vezetett PADA-nak csak magyar állampapírja van."
  • Amikor azt feszegették, hogy az ígérete ellenére mégis vettek (alacsonyabb kamatozású!) külföldi állampapírokat az alapítványok, akkor azt mondta: "Az alapítványok az alapítótól kapott euróvagyon befektetésekor vásároltak likvid és rövid lejáratú külföldi államkötvényeket. Ha olyan üzlet adódik, ami nagyobb hozamot ígér, mint a magyar állampapír - és a tőke megmarad -, akkor az egy jó üzlet volt."
  • Az elmaradt közbeszerzéseket firtató kérdésre úgy reagált: "Az Alkotmánybíróság döntése után a jövőben minden alapítvány köteles lesz közbeszerzést kiírni a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó esetekben."

Rokoni szálak és támogatások

  • Arra a felvetésre, hogy Matolcsy rokonsága is jelentősen profitált az alapítványi pénzekből (Szemerey Tamás unokatestvér, NHP, vs.hu, BanKonzult Kft.), úgy reagált: "Az alapítványok nem vizsgálják, hogy a támogatott projektek mögött milyen tulajdonosok állnak.", illetve politikai blöffnek nevezte, hogy az unokatestvéréhez vezetnek a szálak a vs.hu esetében. A portált egyébként balliberálisnak nevezte, de közben méltatta annak tartalmát és színvonalát és ezzel indokolta azt, hogy a PADA alapítvány támogatta.
  • A könyvtámogatások körében azt mondta: "A Sakk és póker egy kitűnő könyv, de nem én írtam, és elsősorban nem rólam szól" és a 2010-2013 közötti magyar szabadságharc bemutatása miatt támogatták. Szavai szerint "Elképzelhető, hogy egy magyar könyvkiadó offshore hátterű, de mi csak azt a könyvtervet vizsgáljuk, amit hozzánk benyújtanak."
  • Indoklása szerint "A BanKonzult tanulmányait azért rendelték meg az alapítványok és a jegybank, mert olyan információkat tartalmaznak, amelyek nagyon fontosak a pénzügyi döntések meghozatalához. Azért vásárolta meg minden alapítvány külön-külön, mert a kiadványok szerzői jogvédelem alatt állnak."
  • Arra a kérdésre, hogy ezeknek a tanulmányoknak a megvásárlása külön-külön minden alapítványnak a társadalmi felelősségvállalással magyarázhatók-e, úgy reagált: "Nem. Azok az üzleti élet és a befektetési élet részei."
  • Azt is hangsúlyozta: "Amikor arról nyilatkoztam, hogy a családomnak nincs offshore-érdekeltsége, akkor a szűk családomra, vagyis a feleségemre, a két fiamra és magamra gondoltam. Nekem Magyarországon körülbelül száz unokatestvérem van, világszerte pedig 3-400 rokonom."
  • Örömét fejezte ki, hogy unokatestvére kapott a nulla százalékos MNB Növekedési Hitelprogramból és fia cégének NHP-hitele kapcsán azzal védekezett, hogy azt nem közvetlenül az MNB adja, hanem közvetítő kereskedelmi bankokon keresztül lehet hozzájutni (az NHB éppen unokatestvére érdekeltsége).


A módosított jegybanktörvény alapján havi 5 millió forintra emelt fizetés kapcsán azt mondta: a változtatással "az MNB vezetői annyit keresnek, mint a cseh és a szlovák jegybank vezetői", de még így sem éri el a fizetés

Simor Andrásnak és két alelnökének első három évben kapott havi átlagfizetését. Úgy gondolom, hogy a magyar jegybank teljesítménye van olyan jó, mint egy sor más uniós nemzeti banké. Tehát egyetértek az ötmilliós fizetéssel.

ferrari_getty_editorial
thyssenkrupp acél_getty_stock
iphone
GettyImages-1071775348
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
karácsony gulyás_mti