Tető alá hozott egy olajtermelést korlátozó megállapodást az OPEC
Gazdaság

Tető alá hozott egy olajtermelést korlátozó megállapodást az OPEC

Portfolio
Az OPEC tagállamai megállapodtak, hogy napi 32,5 millió hordóra korlátozzák olajtermelésüket a jelenlegi 33,24 millió hordóról. A megállapodás novembertől érvényes. A hírre megugrott az olaj ára.
Több információt egyelőre nem is közölt a Reuters, amely két OPEC-forrásra hivatkozva közölte a megállapodás hírét. Mindenesetre a döntés meglepő, hiszen előzetesen nem lehetett arra számítani, hogy bármilyen formális döntés születik Algírban, ahol a tagállamok találkozója zajlik. Az olaj ára éppen emiatt a pesszimizmus miatt esett is tegnap, ma azonban látványos korrekció következett.

A olaj azonnali WTI jegyzésára a délutáni 45 dollár alatti szintről nagyot ugrott, és már 47 dollár felett jár.

Tető alá hozott egy olajtermelést korlátozó megállapodást az OPEC
Hogy a megállapodás mennyire konkrét, egyelőre nem világos. Úgy tűnik, a "nagy számban" úgy született megállapodás, hogy az országok szintjére lebontott korlátozások még nem véglegesek. Ezek rögzítésére kerülhet sor novemberben - már amennyiben addig mindenki tartja magát a mostani elhatározáshoz. Az egyik OPEC-forrás mindenesetre azt mondta a Reutersnek, hogy amennyiben sikerül a kívánt szintre csökkenteni a termelést, az együttműködést megpróbálják kiterjeszteni a nem OPEC-tag olajtermelő országokra is.

A hírnek természetesen azért örülnek ennyire a piacok, mert ez az első olyan alkalom, amikor komoly esély mutatkozik arra, hogy a több éve túlkínálatos piac zavarait korlátozó lépésekkel enyhítsék.
nemet autoipar autogyartas
cimlap_2050klimasemlegesseg
shutterstock_1420888847
nyugdíj191203gettystock
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online előadás
Hazai és nemzetközi kitekintés.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
nemet autoipar autogyartas