Az MTA elnöke szerint súlyos probléma a tehetséges fiatalok elvándorlása
Gazdaság

Az MTA elnöke szerint súlyos probléma a tehetséges fiatalok elvándorlása

MTI
A tehetségek külföldre vándorlása a legtöbb országban komoly probléma: nagy számokról van szó, hiszen a jelenség nemcsak a tudományos kutatókat érinti, hanem például az orvosokat vagy az informatikusokat is - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke csütörtökön Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen zajló 4. országos tudományos diákköri fórumon.
Lovász László előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy az Egyesült Államok közepes vagy jelentősebb egyetemein a doktoranduszok több mint fele külföldről érkezik, nagy részük pedig ott is marad. Kitért azonban arra is, hogy

ha az összes külföldön tartózkodó neves magyar tudós hazajönne, nem igazán tudnánk nekik állást adni.

A már külföldön dolgozó magyar tudósok itthoni kapcsolataik révén ugyanakkor sokat tudnak segíteni, van, aki rendszeresen tart előadásokat Magyarországon is, és van, aki magyar diákokat fogad odakint. A zsugorodó világban mind fontosabbak lesznek ezek a kapcsolatok - mondta.

Lovász László kifejtette: a tehetséges tudósok hazahozatalánál az első és legfontosabb kérdés a jövedelem.

Az MTA Lendület programja erre próbál megoldást kínálni, ennek keretében már több mint száz fiatal tudós jött haza, illetve maradt eleve itthon. A programban részt vevők fizetése lényegében megduplázódik, de ezzel is csak a cseh pályatársak fizetési szintjét érik el. Ezért más előnyöket - például kutatócsoport vagy laboratórium összeállításának lehetőségét - is felajánlja a program, aminek szerepe van abban is, hogy a 30, 40 évesek közül kiemelje a jövő vezetőit - tette hozzá.

Az MTA elnöke ugyanakkor szóvá tett egy aggasztó jelenséget is: nagyon sokan már érettségi után elmennek külföldre tanulni. Ezért szerinte az egészen kiemelkedő tanulók számára Magyarországon is kiválósági ösztöndíjat kellene adni, ennek kialakításán már az akadémia is dolgozik.

Kitért arra is, hogy a tudományos élet ma már folyamatosan cirkulál, a tudósok különböző okokból állandóan vándorolnak, sok helyen már nemcsak a diákok, hanem az oktatók nagy részéről is elmondható, hogy más országból érkezett. Magyarország e tekintetben kevés mozgás történt, kevés az itt tanító külföldi szakember.

Lovász László szerint a magyar oktatás ma is bír vonzerővel, olyan színvonalas, speciális tudást lehet itthon szerezni, amelyre van kereslet. Azaz: a diákok idecsábításával is érdemes foglalkozni. Magyarországnak be kell illeszkednie a diákok és a kutatók körforgásába, de ehhez az egyetemek bürokratizmusát, a magyar tudományos élet néhány nagyon ellenszenves és hátrányos vonását is le kell küzdeni.
cimlap_Hernadi
Frankfurti tőzsde
Volkswagen
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
sme kkv csomag laptop
Huawei
kinaielnök
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
orbánviktordonaldtusk