Előfizetői tartalom

Trump olyat csinál, amit évtizedek óta senki, és egyelőre úgy tűnik, működik

A befektetők kezdenek kilépni a Donald Trump megválasztása óta mindent beborító rózsaszín ködből, ezzel pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valójában mekkora bizonytalansági tényező az új amerikai elnök. A kötvénypiac szemmel láthatóan kiváró üzemmódba váltott, a dollár viszont már most 180 fokos fordulatot vett tavaly év végéhez képest. Ennek oka Trump és több kormánytag januári nyilatkozatában keresendő, akik több évtizedes hagyománnyal szakítva próbálták "lebeszélni" a dollár értékét. A módszer egyelőre bevált, a fundamentális tényezők közül azonban több is a dollárerősödés irányába mutat, így izgalmas kérdés, hogy az ellentétes erők összecsapásából végül melyik kerekedik majd felül.

Donald Trump tavaly novemberi elnökválasztási győzelme olyan reakciót váltott ki a piaci szereplőkből, amire korábban nagyon kevés elemző számított. A kezdeti részvénypiaci pánik órák alatt semmivé lett, a részvényindexek felfelé vették az irányt, épp úgy, mint a dollár árfolyama, vagy a globális kötvényhozamok. Erre a hirtelen fordulatra, illetve a túlfűtött optimizmusra...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés