Gazdaság

Még mindig vitatkozunk az EU-val az Eximbank és az MNB miatt

Portfolio
Az Eurostat jelentése szerint 2016-ban 1,8% volt a GDP-arányos deficit szemben a KSH által korábban jelentett 1,7%-os hiányszámmal. Az Európai Unió statisztikai hivatalának közleményéből azonban még ennél is érdekesebb elem, hogy az Eurostat továbbra is elszámolási vitában áll a magyar hatóságokkal az Eximbank és a jegybank, valamint alapítványai ügyében. És ezeken kívül újabb ügyben van vita a magyar hatóságok és az uniós illetékesek között.
Megjelent az Eurostat közleménye az előzetes 2016-os költségvetési és államadósság adatokról. Ezek szerint a GDP-arányos deficit 1,8% volt Magyarországon tavaly, ami kicsit magasabb annál, mint amit a KSH jelentett március végén. Az adósságráta tavaly 74,1%-ra mérséklődött a 2015-ös 74,7% után.

A közleményből kiderül, hogy az Eurostat kiáll korábbi álláspontja mellett:

vagyis fenntartásokkal fogadta csak el a magyar hatóságok (KSH, MNB) által jelentett adatokat, a korlátozó záradékot fenntartotta, mivel továbbra is úgy véli a luxemburgi székhelyű uniós hivatal, hogy az Eximbankot a kormányzati szektoron belül kellene elszámolni. Ez az átsorolás pedig az államadósság növekedésével járna.

Az ügyről részletesen épp egy évvel ezelőtt írtunk itt.

Tavaly október óta viszont azt is tudjuk, hogy az Eurostat nemcsak az Eximbank elszámolását vitatja, hanem az MNB és alapítványainak bizonyos tevékenységeit.

Mostani állásfoglalásában ezt is megismétli a hivatal. Ezek szerint az Eurostat illetékesei egyeztetéseket folytatnak a magyar statisztikai hatóságokkal a jegybank és alapítványainak bizonyos műveleteiről, amelyet a jegybank a kormány nevében hajtott végre.

A mostani közlemény új eleme a korábbiakhoz képest, hogy van az elszámolási vitának egy harmadik szála. Elszámolási vitát folytatnak a Szanálási Alap, az Országos Betétbiztosítási Alap, és a MARK Zrt. besorolásáról is. Az Eurostat álláspontja szerint ezeket az alapokat is az államháztartási körön belül kellene elszámolni.

Még mindig vitatkozunk az EU-val az Eximbank és az MNB miatt
Forrás: Eurostat
ferrari_getty_editorial
thyssenkrupp acél_getty_stock
iphone
GettyImages-1071775348
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
karácsony gulyás_mti