Gazdaság

Példátlan szervezkedés indult a magyar Tesco ellen - Reagált a cég (2.)

Portfolio
Eddig példátlan összefogás született két kereskedelmi szakszervezetek között a béremelések kikényszerítése érdekében és az első nagyobb akciójukat a Tesco budaörsi székhelyénél tervezik, ami akár országos méretű tiltakozáshoz is vezethet - írja a Magyar Idők. A Portfolio megkeresésére a cég közölte: a szakszervezetekkel folyamatosan egyeztetnek, júniusban lesz a tárgyalások következő köre.
A cikk szerint együttműködési megállapodást kötött az olykor ellentétes véleményen lévő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ), amelynek célja, hogy kiharcolják a magyar munkavállalók számára a béremeléseket a multinacionális áruházláncoknál. Ennek első állománya a legnagyobb foglalkoztatónál, a Tescónál lesz, az indoklás szerint azért, mert a cég a januári, kötelezően előírt szakmunkás minimálbér emelésen felül idén már nem hajlandó további béremelésre. Idénre ez a bér 161 ezer forintra nőtt, jövőre pedig kötelezően 181 ezerre tovább fog nőni.

A cég pénzügyi éve júliustól júniusig tart és ennek keretében korábban évente júliusban is előfordult béremelés, de most ettől elzárkózik a cég, mert állítása szerint a januári kötelező béremelés erősen megterhelte a büdzsét. A munkavállalói érdekképviseletek szerint azonban méltánytalanul alacsonyak a bérek (a Tesco 12500 fős dolgozói létszámának mintegy 60%-a a szakmunkás minimálbért kapja) és tavaly is nyereséges tudott lenni a cég, azaz az érvelés szerint volna mozgástér a béremelésekre.

A közeljövőben az áruházakon belül szervezett munkalassítás, míg külső helyszínen demonstráció is előfordulhat a Tesco áruházlánc budaörsi központjánál, amelyhez más vállalatok alkalmazottai már jelezték, hogy szolidaritásból csatlakoznak. Az akció megvalósulhat olyan napokon, amikor annak jelentős hatása van a forgalomra, például ünnepek előtt. De biztos, hogy nem várjuk meg vele a karácsonyt

- jelentette ki a KASZ alelnöke a lapnak.

Reagált a Tesco

Lapunk megkereste a kiskereskedelmi üzletláncot, ahonnan sajtóosztály a következő választ küldte:

2017. januárjában a Tesco törvényi kötelezettségén túlmenően 4600 olyan munkatársa bérét is megemelte a garantált bérminimumra, akik szakképesítéssel nem rendelkeznek. 2017. január óra minden kollégánk - akár szakképzett, akár szakképzetlen - a mindenkori szakképzett bérminimumnak megfelelő, vagy annál magasabb fizetést kap. A januári bérrendezés összesen 12200 kollégát érintett.

Az elmúlt 2 évben a Tesco 6,4 milliárd forintot fektetett béremelésbe.

A szakszervezetekkel folyamatos a párbeszéd, a következő egyeztetésre június első hetében kerül sor. Tekintettel arra, hogy az egyeztetések még nem zárultak le, nem kívánjuk kommentálni a cikkben megjelent állításokat. A Tesco ahogy eddig is, a jövőben is együttműködésre, a munkatársakat előtérbe helyező párbeszédre törekszik. Az egyeztetések lezárultát követően először a munkatársainkat tájékoztatjuk az eredményekről.

deloitte logo
Ipar 4.0 robot
Kásler Miklós EMMI
forint
Frankfurti tőzsde
autobaleset
varga mihály_mti
GettyImages-1006811190
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
Ipar 4.0 robot