Előfizetői tartalom

Elmagyarázta az MNB a meglepő júniusi közleményének hátterét

A június 20-i Monetáris Tanácsi közleményt több elemző is meglepően laza hangvételűnek titulálta, mert a felfelé mutató inflációs kockázatok helyett továbbra is inkább a lefelé mutatóakat domborította ki az MNB, így az akkori ülésről ma közzétett rövidített jegyzőkönyvnek fokozott jelentősége van. Ebben a döntéshozó testület több tagja az eurózóna felőli alacsonyabb importált infláció esélyeire, az idehaza történelmi mélyponton lévő inflációs várakozásokra, az áfa-csökkentésekre és a dinamikus béremelkedések egyelőre nem látható inflációs következményeire utalt. Ezekkel a tényezőkkel indokolják tehát, hogy miért látnak esélyt a lefelé irányuló inflációs kockázatok felerősödésére és miért várják most fél évvel későbbre, 2019 elejére a jegybanki 3%-os inflációs cél elérését. Az akkori ülésen mindegyik jelen lévő jegybankár a monetáris kondíciók változatlanul hagyása mellett döntött.
Kapcsolódó cikkünk2017.06.20Döntöttek a kamatokról MatolcsyékA rövidített jegyzőkönyv azt vázolja, hogy "A nyári hónapokban a fogyasztóiár-index a jelenlegi szint közelében marad, és az év végéhez közeledve lassan emelkedik. A lakossági fogyasztás bővülése kisebb részben a maginfláció növekedéséhez, nagyobb részben a külkereskedelmi mérlegtöbblet csökkenéséhez...

Tisztelt felhasználónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük, lépjen be az alábbi űrlapon:

 

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái