Meglepő időpontban lőtte ki az újabb rakétát Észak-Korea (2.)
Gazdaság

Meglepő időpontban lőtte ki az újabb rakétát Észak-Korea (2.)

Portfolio
A szokásostól eltérő időben, koreai idő szerint éjjel lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea, amely 3000 km magasságba is emelkedett, mintegy 45 percet repült, mielőtt Japán exkluzív gazdasági övezetébe, a tengerbe csapódott be. A magyar idő szerint délután 5 óra előtt indított rakéta az eddig érkezett jelentések szerint nem okozott károkat. Az amerikai Szenátus csütörtökön újabb Phenjan elleni szankciókról fogadott el törvényjavaslatot, így ez lehetett a mai lépés közvetlen kiváltó oka.
Frissítés: interkontinentális ballisztikus rakéta volt

Egy japán védelmi illetékes szerint a rakéta által elért magasság vélhetően meghaladta a 3000 kilométert - jelentette az NHK japán televízió. Japán vezetők és a média arra következtetett, hogy feltehetően interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea.

Egyelőre nem érkeztek jelentések károkról vagy sebesültekről - közölte Szuga Josihide, aki elítélte a rakétakilövést. Hozzátette, hogy Tokió összeköttetésben áll Washingtonnal és Szöullal a rakétaindítás miatt, amelyet a szokásostól eltérően, az éjjeli órákban hajtottak végre.

A Pentagon észak-koreai ballisztikus rakéta indítását észlelte, és további információkat gyűjt - közölte Jeff Davis, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

A dél-koreai hadsereg egyesített vezérkarának tájékoztatása szerint a rakétát az észak-koreai Csagang tartományból lőtték ki a Japán-tengerbe (koreai nevén a Keleti-tengerbe) helyi idő szerint pénteken röviddel éjfél előtt.

Az észak-koreai rakétaindításról azonnal tájékoztatták Mun Dzse In dél-koreai államfőt, aki összehívta a nemzetbiztonsági tanács ülését, mivel úgy ítélte meg, hogy nem világos a helyzet az észak-koreai rakétaprovokáció körül - mondta a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek egy nevének elhallgatását kérő illetékes.

António Guterres ENSZ-főtitkár a rakétaindítás után felszólított minden felet, hogy tegyék meg a koreai-félszigeti feszültség csökkentéséhez vezető minden lépést, és térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz - közölte Guterres szóvivője.

Előzmények

Észak-Korea július 4-én korábban hajtotta végre az első sikeres tesztet egy interkontinentális ballisztikus rakétával, amely az Egyesült Államok egyes területeit, így Alaszkát is képes lett volna elérni.

Előzőleg több külföldi média jelentette, hogy Észak-Korea valószínűleg újabb közepes hatótávolságú vagy interkontinentális rakétakísérletre készül.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát is megsértő rakétakísérlet után Kim Dzsong Un észak-koreai vezető júliusban további kísérleteket helyezett kilátásba, az Egyesült Államok pedig új eszkalációnak nevezte a július 4-i tesztet.

Az amerikai szenátus csütörtökön újabb Phenjan elleni szankciókról fogadott el törvényjavaslatot.

A mai újabb rakétakilövés közvetlen előzménye, hogy három napja atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat Észak-Korea arra az esetre, ha megpróbálnák valóban eltávolítani a hatalomból Kim-Dzsong Unt, mint ahogy arra említést tett egy múlt heti konferencián a CIA igazgatója.A tavalyi év eleje óta megnőtt a feszültség a Koreai-félszigeten a Phenjan által végrehajtott két atomkísérlet és a számos rakétakísérlet miatt.



17:29

A japán kormányszóvivő szerint a rakéta mintegy 45 percen át repült, egyelőre nem tudni károkról, de az biztos, hogy a mai cselekménnyel Észak-Korea ismét megsértette az ENSZ-határozatokat, amit nem tolerálhat Japán.

A határidős japán Nikkei részvényindexben nem látszik említésre méltó süllyedés, ahogy az amerikai indexekben sem, illetve a devizapiacokon sem látszik nagyobb mozgás. A dollár/jen 20 pippel 110,70 közelébe ereszkedett, ami a kockázatkerülés enyhe jele (a jenbe visszamenekülnek a japán befektetők).

Címlapkép forrása: JUNG Yeon-Je / AFP
BFALU20191201033
valgyimir putyin
nyelvvizsga tamogatas emmi
fortepan_84587-cimlap
GettyImages-807406400
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
valgyimir putyin