Több ország is készül az atomháborúra - Elkerülhetetlen a katasztrófa?
Gazdaság

Több ország is készül az atomháborúra - Elkerülhetetlen a katasztrófa?

Portfolio
Miközben Guam, Dél-Korea és Japán is készül a háborúra, egy amerikai katonai felsővezető Dél-Koreába utazott, hogy az ország vezetőivel egyeztessen a Koreai-félszigeten uralkodó feszült helyzettel kapcsolatosan. A világ vezetői nyugtatni próbálják a kedélyeket és arra kérik Trump elnököt, tegyen meg mindent azért, hogy a tárgyalóasztal mellé visszaülhessenek Észak-Koreával, ők viszont továbbra sem hajlandók feladni az atomprogramjukat.

Dél-Koreában az USA vezérkari főnöke

A CNN számol be arról, hogy Joseph Dunford tábornok, az Amerikai Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke ma érkezett a Dél-Koreában felépített Osan légi bázisra és a félszigeten állomásozó amerikai csapatokkal, valamint Dél-Korea elnökével, Mun Dzseinnel is találkozik. A vezérkar a Facebookon közölte, hogy az észak-koreai helyzettől függetlenül sor került volna a találkozóra, azonban vélhetően mégis ez lesz a fő téma a meetingen.

Az utazás rávilágít a kőkemény elköteleződésünkre a Koreai Köztársaság védelme iránt Észak-Korea provokációja és fenyegetései ellenére

- írja a vezérkar a közösségi oldalon.

Dunford találkozik egyébként az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának parancsnokságával is Hawaiin, valamint a japán és kínai vezetéssel is.

Készülnek a támadásra

Közben napok kérdése és Kim Dzsongun elé kerül egy terv arról, hogy fognak négy rakétát lőni az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó Guam köré a tengerbe, amelynek megvalósításáról végül a "bölcs vezér" dönt majd.

Guam közben gőzerővel készül a rakétatámadásra: a sziget belbiztonsági szervezete a hidegháborús időket idéző nyomtatványokat adott ki a lakosságnak, amiben azt részletezik, mit tehetnek a fenyegetés esetén. A papírt itt nézheti meg.

Közben Japán elkezdett Patriot rakétavédelmi rendszereket telepíteni több a Japán Önvédelmi Erőhöz (JSDF) tartozó bázisra is.

Phenjan közölte: hármat már fel is derítettek a rakétavédelmi rendszerekből; Simane, Hirosima és Kócsi tartományokban vannak elhelyezve. A JSDF egy képviselője erre azt reagálta, hogy nem azért telepítették a rakétavédelmi rendszereket, hogy a Guamot célzó rakétatámadást kivédjék, hanem mert "jól jöhet." Nem részletezte pontosan, hogy mire gondolt ez alatt.

A Stratfor szenior elemzője szerint a japán Patriot-rakétavédelem valóban nem alkalmas arra, hogy leszedje a Guam felé tartó ballisztikus rakétákat, csak azokat a rakétákat tudják elhárítani, amelyek közvetlenül az érintett területeket célozzák.

Komolyabb védelmet jelent viszont Japán Aegis rakétavédelmi rendszere, amit valahol Japán és a Koreai-félsziget közötti vízen helyeztek el. Az Aegis akár 100 rakétát is képes egyszerre követni és saját ballisztikus lövedékeivel képes hatástalanítani ezeket.

Közben Dél-Korea lakossága is készül a támadásra: a katonaságot teljes készültségbe helyezték és a védelmi miniszter utasította a katonákat arra, hogy "hatalmas erővel" büntessenek meg minden Dél-Korea ellen irányuló támadást.

Nemrég Észak-Korea több abszurd megjegyzést is tett arra, hogy Szöult tűztengerré változtatná és hogy Guam mellé is támadást tervez. Észak-Korea hangulatkeltése komoly kihívást jelent a Dél-Korea és Amerika közti szövetségnek és a nemzetközi közösségnek is

- mondta Szong Jungmó, a Koreai Köztársaság hadügyminisztere.

Augusztus 21 és 31 között Dél-Korea és az Egyesült Államok közös hadgyakorlatot fog tartani, erre minden évben sor kerül.

Higgadtságra utasítanak a vezetők

Hszi Csin-ping, Kína elnöke és más vezetők is higgadtságra szólították fel az Egyesült Államokat és Észak-Koreát, miután Trump "tüzet és dühöt" ígért a dzsucseista országnak fenyegetésükre válaszul, valamit azt mondta, hogy "csőre töltve" várják a dzsucseista ország támadását. Trump azóta elvileg visszavonta a fenyegetését, miután a kínai vezetővel telefonon beszélt és a helyzet nyugtatását ígérte.

Angela Merkel német kancellár "rossz válasznak" nevezte a helyzet eszkalálódását, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy "nagyon aggasztóak" Trump kijelentései. Új-Zéland miniszterelnöke, Bill English úgy kommentálta az Egyesült Államok elnökének kijelentéseit, hogy ezek "nem túl segítőek egy nagyon feszült környezetben." Emannuel Macron, francia elnök arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy "álljanak vissza a párbeszéd útjára," miután Trump elnökkel telefonon beszélt.

Washington korábban azt mondta, hogy hajlandó leülni tárgyalni Phenjannal, ha Észak-Korea hajlandó feladni az atomprogramját. Erre Észak-Korea jelezte, hogy ez lehetetlen, mivel attól tartanak, hogy az Egyesült Államok megtámadná őket, ha erre sor kerülne.
A GDPR-nál is nagyobb kihívás vár a vállalkozásokra - Jön az ePrivacy
kórház állami egészségügy
brexit getty
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
m3as