Gazdaság

Ma kezdődik a közgazdász vándorgyűlés

MTI
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 55. közgazdász-vándorgyűlésének központi témái között idén is meghatározó lesz a versenyképesség és az innováció, az esemény szeptember 7-9-én Egerben lesz.
A háromnapos tanácskozásra előzetesen közel 800-an regisztráltak, ezzel a résztvevői létszámmal a vándorgyűlés az elmúlt évek legnagyobb közgazdasági társasági konferenciája lesz, az előadók számát tekintve pedig rekordokat dönt.

A közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelén két plenáris és 16 szekcióülésén vezető gazdaságpolitikusok, kormányzati szakemberek, banki vezetők, gyakorló vállalatvezetők, gazdaságkutatók, egyetemi oktatók tartanak előadásokat, mintegy 150 előadó osztja majd meg gondolatait a hallgatósággal.

Thomas J. Sargent Nobel-díjas közgazdász, a racionális várakozások elméletének egyik úttörője lesz az egyik nyitó előadója a vándorgyűlésnek. Matolcsy György jegybankelnök Tíz évvel a válság után, 2007-2017 címmel tart nyitóelőadást.

A szekciók idén a hagyományos témák - pénzügyek, gazdaságpolitika, EU-források - mellett olyan speciális témákat vesznek sorra, mint példá ul a borágazat helyzete, a műemlékvédelem és a műemlék-hasznosítás kérdései, és a sportfinanszírozás aktualitásai.

A szakmai programok sokszínűségét jelzi, hogy a szekcióüléseken a résztvevők hallhatják hat magyarországi bank első számú vezetője mellett Liu Shaolin Sándor világbajnok gyors korcsolyázót és M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt és Balázs Béla-díjas filmrendezőt is.

Ez eseményről a Portfolio a szokásoknak megfelelően tudósít.
nyse tőzsde usa részvény
koronavírus
koronavírus vírus labor
koronavírus coronavirus virus
bkv_busz
hodorkovszkij
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
koronavírus