Kiakadt az NGM, hogy nekiment Brüsszel a magyar csodafegyvernek
Gazdaság

Kiakadt az NGM, hogy nekiment Brüsszel a magyar csodafegyvernek

Portfolio
Mivel a magyar elektronikus közúti árufuvarozási rendszer túlzott adminisztratív formaságokat vezetett be a határátlépések terén, ezért az Európai Bizottság ma az uniós áfa irányelv megsértésére hivatkozva kötelezettségszegési eljárást indított, amin nagyon felháborodott a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca a közleményében már-már azt sugallja, mintha a Bizottság a jelentős magyar áfa-bevételeket generáló rendszer eltörlését szeretné, ezért úgy fogadkozik, hogy "A kormány mindent elkövet, hogy megvédje az Európai Számvevőszék által is elismert hazai ekáer rendszert, amely a leghatékonyabb eszköz a fiktív és adózatlan áruk kereskedelmével szemben."
Amint ma beszámoltunk róla: kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, mert az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) megkövetelt feltételekkel megsértette az áfára vonatkozó uniós szabályokat. Az uniós érvelés szerint a magyar ekáer rendszerben a vállalkozásoknak áfafizetési célból részletes jelentést kell tenniük a magyar adóhatóságok részére bizonyos közúti fuvarozási tevékenységeikről. Ez a követelmény a Bizottság álláspontja szerint sérti az áfára vonatkozó uniós irányelvet, mert elsősorban a határokon átnyúló uniós tranzakciókat érintően, a határátlépéshez kapcsolódó adminisztratív formaságokat vezet be. Emiatt a Bizottság azt közölte: amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a brüsszeli testület a második fázisba léptetheti az eljárást, azaz indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak. Ha pedig az alapján nem módosul a magyar szabályozás, akkor az Európai Bíróságra kerülhet az ügy.

Az NGM a közleményében arra emlékeztet, hogy múlt héten "az Európai Bizottság még az adóelkerülés csökkentésében játszott szerepe miatt emelte ki a magyar ekáert, ma viszont kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen éppen az online közúti ellenőrzés rendszere miatt." Erről mi is külön megemlékeztünk:A tárca álláspontja szerint

Brüsszel döntése érthetetlen és súlyosan veszélyezteti a gazdaság fehérítéséért tett példaértékű magyar intézkedéseket.

Egyúttal pedig ígéretet tett, hogy megvédi az ekáer rendszert.

A közlemény kitér rá, hogy

Az ekáer hatékonyságát nemcsak a költségvetés bevételi adatsora és a vállalkozások pozitív visszajelzése igazolja, hanem a fokozott nemzetközi érdeklődés is. Az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott rendszert az elmúlt több mint két évben az Európai Unió majd minden tagállama tanulmányozta, és már két ország át is vette a szabályozást. A magyar ekáer alapján kidolgozott lengyel SENT rendszer már 2017. május 1-jén hatályba lépett, és 2018-ban a szlovák adóhivatal is alkalmazza majd az online közúti ellenőrzés új rendszerét.

Mindezen előzmények és az ekáer által generált többlet költségvetési bevételek, illetve egyéb pozitív következmények után a tárca az alábbiakat szögezi le:

"A kormány az adópolitikáján Brüsszel miatt sem fog változtatni. Magyarországon nem az adók emelését, vagy új adók kivetését szorgalmazza a kormány, hanem a meglévő adókat kívánja hatékonyabban beszedni. Azt pedig, hogy az ekáer alkalmas a csalárd vállalkozások kiszűrésére az egyik legprudensebb brüsszeli testület, az Európai Számvevőszék is elismerte.

A kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje az ekáert. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának következménye most túlmutat az országhatáron is, hiszen a döntés a magyar modellt átvevő vagy hasonló rendszer bevezetésén dolgozó tagállamokat is érinti. Kétségtelen, hogy összeurópai érdek az, hogy fennmaradjanak az online közúti ellenőrző rendszerek. Ez ugyanis az egyetlen olyan eszköz, amely akár el is tüntetheti az áfacsalások legnépszerűbb, egyben legnagyobb kárt okozó módszerét: az utaztatásos áfacsalásokat.

Az elektronikus rendszerrel a hivatal nyomon követheti az ország útjain haladó teherautókat, egyebek mellett az útdíjbefizetést ellenőrző kamerák és a tengely-súlymérő állomások adatainak segítségével. Az áruforgalom kétes szereplői így gyorsan kiszűrhetők, velük szemben szinte azonnali hatósági fellépésre nyílik lehetőség. Az online ellenőrző rendszer előnye, hogy már akkor lefülelhető a forgalmi adócsalás, amikor az elkövetők még csak az előkészületeknél tartanak" - zárul a közlemény.

Címlapkép forrása: MTI Fotó, Máthé Zoltán
Frankfurti tőzsde
Ezek a legsugárzóbb mobiltelefonok: a tied is köztük van?
gyar
deloitte logo
Brexit fellelegezhetnek a nalunk elo britek is allampolgar jog letelepedes1500
Ipar 4.0 robot
Kásler Miklós EMMI
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
gyar