Gazdaság

Ősztől bezárhat a 3-as metró másik vége is

MTI
Kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek, április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon - írta a Magyar Nemzet szerdán, BKV-s belső forrásokra hivatkozva. A lap azt is írja, hogy az északi szakaszon tavaly novembertől tartó felújítással egy ideig még párhuzamosan akár már ősszel megkezdődhetnek a munkálatok Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között.
A lap úgy tudja, a 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvény közül eddig 25 érkezett meg Budapestre a Metrovagonmas Moszkva melletti üzeméből. A fővárosi közlekedési cég szakemberei szerint az oroszok annak ellenére is tartani tudják a nyári határidőt, hogy korábban jelentős késések voltak. Ezek miatt a BKV kétmilliárd forintot meghaladó kötbért követel, ám az ügyben még nincs végleges egyezség.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a déli metrószakasz állomásainak felújítására kiírt közbeszerzési pályázat első fordulója lezárult, április végéig várják az ajánlatokat a második körbe bejutó cégektől. A BKV azzal számol, hogy az északi szakaszon tavaly novembertől tartó felújítással egy ideig még párhuzamosan akár már ősszel megkezdődhetnek a munkálatok Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A középső szakaszra kiírt tenderre benyújtandó pályázatok beadási határideje is április közepén jár le - írta a lap.
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
repules szegell iata GettyImages-1180597944
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Frankfurti tőzsde
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
GettyImages-1133086819