Gazdaság

"Háborús helyzet van Magyarországon"

Portfolio
Reprodukciós szempontból háborús helyzet van Magyarországon - mondta az oktatási államtitkár mai előadásában az MKT Közgazdász-vándorgyűlésének első napján Debrecenben. Bódis József a kormány ebben a rossz demográfiai környezetben végrehajtandó oktatási elképzeléseiről beszélt.
Bódis József oktatási államtitkár többek között az alábbiakról beszélt a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában:
  • Reprodukció tekintetében háborús helyzet van ma Magyarországon, hiszen csak a két világháború alatt fordult elő eddig, hogy a természetes fogyás meghaladta a természetes szaporodást. Ehhez társul az elöregedés.
  • Reprodukció szempontjából Európában Franciaországban és Írországban a legjobb a helyzet.
  • Ebben a környezetben kellene korszerű, ugyanakkor észszerű oktatást kialakítani Magyarországon. Jó dolog például a digitalizáció, de megvannak az észszerűségi korlátjai, pl. az egyik említett egyetemen a hallgatók a kivetítés nélkül, saját rajzokkal operáló egyetemi oktatót választották meg többször az év oktatójának, mert nála könnyen tanulnak.
  • A kormány céljai között említette egyebek mellett a pedagógusok középpontba helyezését, az oktatás hatékonyságának javítását, az iskolai lemorzsolódás csökkentését.
  • A 2000 milliárd forintos költségvetési keret azt jelenti, hogy óriási keret áll az oktatás rendelkezésére. Elismerte, hogy ezt jól kellene hasznosítani.
  • Az új Nemzeti Alaptantervre szerinte szükség van, egy komoly szakértői csoport csaknem 2 éves munkája, amelynek az alapkoncepcióját a kormány tavaly elfogadta. Építő kritikákat várnak hozzá.
  • A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programok (GINOP) és a Horizont 2020 számos felsőoktatást érintő fejlesztést tartalmaznak - tenni kell azért, hogy bürokratikus akadályok ne hiúsítsák meg ezek megvalósulását.
  • Elon Muskot idézve azt mondta: ma még mi határozzuk meg a mesterséges intelligencia határait, de félő, hogy hamarosan a mestereséges intelligencia fogja meghatározni a mi határainkat. Figyelni kell arra, hogy ez ne következzen be.
  • Az oktatásban a humán faktort legalább olyan súllyal és elánnal kell figyelembe venni, mint a technológiát.


A Vándorgyűlésről szóló további beszámolóink:Címlapkép forrása: MTI Fotó Kovács Attila
Airbnb founder/CEO Brian Chesky
elektromosauto0922
spurs190920egy
juncker0922
svájciora0922
shutterstock_511583062_esztétika és funkció_1500x848
izernorbert0922
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
iránrohani0922