Gazdaság

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség

Portfolio
Csökkent a munkanélküliség és nőtt a foglalkoztatás az előző év azonos időszakához képest június és augusztus között, havi alapon azonban többen voltak állás nélkül. Ennek magyarázata, hogy csökkent a közfoglalkoztatottak száma, akik úgy tűnik, hogy nem találták meg a helyüket azonnal az elsődleges munkaerőpiacon.
Június és augusztus között 4 millió 484 ezer foglalkoztatottak számlált a KSH, amely 40 ezerrel meghaladja az előző év azonos időszakához mért szintet, ugyanakkor stagnálást jelent a május-júliusi adathoz viszonyítva.

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség

A munkanélküliek 173 ezren voltak, ami 22 ezres csökkenés éves alapon, ugyanakkor 7 ezres növekedés az előző háromhavi adathoz képest.

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség

Ennek az lett az eredménye, hogy az előző havi rekordalacsony, 3,6%-os munkanélküliségi ráta 3,7%-ra emelkedett. Éves bázison azonban látható a csökkenő trend, tavaly ilyenkor ugyanis 4,2%-os rátát mért a hivatal.

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség

Összességében tehát a foglalkoztatás növekedése megállt, ez azonban azzal is magyarázható, hogy a közmunkások száma csökkenő tendenciát mutat. Nyáron 149 ezren dolgoztak közfoglalkoztatás keretében - ami 10 ezerrel alacsonyabb havi alapon és 42 ezerrel éves bázison -, ilyen alacsony számot utoljára 2013-ban láttunk.

A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a közfoglalkoztatottak a munkaerőhiány miatt el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, most viszont az látszik, hogy a program befejeztével sokan a munkanélküliek táborát gyarapították.

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség
Mindeközben a külföldön dolgozók száma kismértékben csökkent:

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség
Biztató, hogy az elsődleges munkaerőpiac így éves alapon 90 ezerrel bővült, és az előző hónaphoz képest is növekedést láthatunk, mindezek alapján pedig arra lehet számítani, hogy a következő időszakban bővülhet még a foglalkoztatás.

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség

Szezonálisan igazított adataink alapján látható, hogy a foglalkoztatás növekedési üteme azért már lassul, miután egyre kisebb a tartalék a munkaerőpiacon.

Mélyponton a közfoglalkoztatás, emelkedik a munkanélküliség


A fontosabb megállapítások:
  • habár a munkanélküliségi ráta minimálisan emelkedett, így is alacsonynak tekinthető, és teljes foglalkoztatást tükröz,
  • közfoglalkoztatás nélkül azonban 7%-os munkanélküliségi rátát látnánk, és igen valószínű, hogy a 150 ezres közmunkás döntő része nem tud elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon,
  • a tartalékok egyre kisebbek a munkaerőpiacon, miközben a munkaerőhiány fokozódhat, de azt sejtjük, hogy a közmunkások (jelenlegi képzettségi szintjükön) nem oldják meg a problémát,
  • éppen ezért kulcsfontosságú kehet a kormány pilot-programja, amit két megyében indított az elhelyezkedés támogatására,
  • a külföldön dolgozók számának elmúlt hónapokban látott emelkedése megállt a tavaly év végi dinamikus csökkenés után, és ha fennmarad a bérdinamika, akkor talán nem kell növekvő számokat látnunk a következő időszakban sem.
ferrari_getty_editorial
thyssenkrupp acél_getty_stock
iphone
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
karácsony gulyás_mti