Megvan, hogyan módosítja a Fidesz a túlórajavaslatot
Gazdaság

Megvan, hogyan módosítja a Fidesz a túlórajavaslatot

Portfolio
Kósa Lajos az ATV csütörtök esti műsorában jelentette be: a beterjesztett jogszabályt úgy módosítják, hogy senkinél ne lehessen évi 250 óránál több túlórát elrendelni, ha az illető nem járul hozzá.
Az eddigi szabályozáshoz képest annyi változik, hogy kollektív szerződés alapján, vagy a munkavállalók kifejezett beleegyezésével mostantól 300 helyett 400 órányi túlórát lehet elrendelni - ismertette a csatorna műsorában.

A szakszervezeteknek igazuk volt, amikor azt sérelmezték, hogy a szövegből nem derült ki egyértelműen, hogy senkinél nem lehet a 250 óránál többet elrendelni, ha nem járul hozzá. Ennek megfelelően fogják módosítani a szöveget

- ígérte.Hangsúlyozta azt is, hogy a végleges szöveg egyértelmű lesz és kiderül belőle, hogy nem lehet önkényesen túlóráztatni. Szerinte egyébként a szöveget szándékosan félreértelmezték.

Azért kompromisszumkészek, mert a józan ész szabályait követik, nem meghátráltak - tette hozzá.

A fentiek ismeretében továbbra is érvényes korábbi véleményünk. Azért kíváncsiak leszünk, hogy hány munkavállaló fogja azt mondani, hogy ő bizony nem túlórázik, hiába rendeli el azt a munkáltató.

Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi
kína
Tranzakciós illetékből fizetnék a csalásokat a briteknél
BÉT
német200117
India merriage
napelem magyar zoldites
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
kína